Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elitkörre készülnek fiataljaink

Kihirdette 18 fős keretét Pisont István, az U17-es válogatott szövetségi edzője. Az utánpótlás válogatottunk a hazai EB-elitkörre hangol.

A 18 játékos közül Zsótér Donát kisebb sérülése miatt egyelőre nem bevethető, de bízik benne, hogy a selejtezőre felépül. Nagyon elégedett vagyok az összetartás eddigi négy napjával, a játékosok egyre jobb formában vannak, és eddig az időjárás sem nehezítette a munkánkat. Az előző napokban a saját játékelemeink gyakorlása mellett kielemeztük leendő ellenfeleink játékát is, úgy gondolom, a csapat készen áll a rá váró feladatokra.”osztotta meg optimizmusát Pisont István. –  „A finnek zárt védekezése okozhat nehézséget számunkra, ha valóban rossz időjárási viszonyok között játszik a meccset, az a romboló focit játszó félnek kedvez, és nehezíti a minőségi futballt. Ellenfelünk kontrákkal, felívelt labdákkal próbálhat meglepetést okozni, és oda kell figyelnünk a pontrúgásokra is. Ameddig a finnek érzik, hogy lehet esélyünk, csúszni-mászni fognak a pályán a siker érdekében, ezért nyílt lehet a mérkőzés. Mielőbb fel kell törnünk a védekezésüket, mert szükség van az önbizalmat adó jó kezdésre a tornán. – tette hozzá a szakember. Az időjárás nem lesz kegyes, várhatóan havazás és hideg idő várható, ami inkább a finneknek kedvezhet, hiszen náluk azért gyakrabban előfordul ilyesmi.

A magyar keret:

Ordasi Gergő (Ferencváros), Ivancsics Alex (Pécs)- kapusok;

Bedi Noel (Illés Akadémia), Polgár Kristóf (Liverpool), Kecskés Ákos (Atalanta), Talabér Attila (MTK), Nagy Ádám (Győri ETO), Spandler Csaba (Puskás Ferenc LA) – védők;

Gazdag Dániel (Honvéd-MFA), Vida Máté (Vasas), Szántó Tamás (Rapid Wien), Rácz Barnabás (Illés Akadémia), Koszta Márk (Honvéd-MFA) – középpályások;

Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia), Tihanyi Olivér (Illés Akadémia), Korozmán Kevin (MTK), Zsótér Donát (Puskás Ferenc LA), Takács Krisztofer (MTK).

Az U17-es Eb-elitkör programja:

Március 26.:
Magyarország-Finnország 14.30, Telki
Svédország-Fehéroroszország 14.30, Tatabánya

Március 28.:
Magyarország-Fehéroroszország 14.30, Telki (Sport1)
Finnország-Svédország 14.30, Tatabánya

Március 31.:
Svédország-Magyarország 14.30, Telki (Sport1)
Fehéroroszország-Finnország 14.30, Tatabánya

Gavalovits Sándor