A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Az FC Barcelona hivatalos honlapja a fentebb említett üzenettel kedveskedik Tito Vilanovának, aki a héten újra visszatér a katalán sztárcsapathoz.
Tito Vilanova január 27-én utazott gyógykezelésekre New Yorkba. Mint ismert, Vilanova fültőmirigyében rákos daganatot diagnosztizáltak, és a tavaly decemberi műtétét követően hosszas kezeléseken kellett átesni a szakembernek az Egyesült Államokban.
A Barca honlapján megemlítik, hogy Jordi Roura remek munkát végzett és kitűnően helyettesítette Vilanovát, ám a csapat most végre visszakapta vezetőedzőjét. A honlapon pontos információt még nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy Vilanova mikor is áll majd hivatalosan újra munkába. Utóbbin egyáltalán ne lepődjünk meg, hiszen ahogy a Barcánál oly sokan, oly sokszor elmondták már, Vilanova egészsége a fontos, a munka csupán másodlagos.
Nagy Ákos
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
Messi duplázott a Columbus Crew otthonában…
A csapat edzője adott tájékoztatást…
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!