A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A mai nap délelőttjén illetve kora délutánján folytatódtak Ázsiában is a 2014-es Világbajnoki selejtezők. Dél-Korea és Üzbegisztán hozták a kötelezőt, míg Ausztrália hazai pályán küzdött az egyenlítésért, Japán pedig a csoport utolsó helyezettjétől kapott ki idegenben.
A mérkőzések összegzője előtt érdemes tisztázni, hogy Ázsiában két csoportban zajlik a selejtező szakasz. Mindkét csoportban 5-5 csapat foglal helyet, s az első kettő helyezett automatikusan kijut a VB-re, míg a harmadik helyezettek a rájátszásban vívhatják ki a VB szereplést.
Dél-Korea – Katar 2:1 (0:0)
Az A csoport első mérkőzésén szoros meccset játszott egymással a két válogatott. Talán sokan egy simább mérkőzést vártak a hazaiaktól, de a vendégek szorongattak, s majdnem sikerült is nekik a pontszerzés. Az első félidőben nem nagyon volt eseménydús, gól nem is született. Azonban a második félidőre felpörögtek a csapatok. A hazaiak a 60. percben szerezték meg a vezetést, de előnyük mindössze három percig tartott, mivel a 63. percben válaszolni tudtak a vendégek. Egészen a meccs végéig úgy nézett ki, hogy pontosztozkodás lesz, de az utolsó pillanatokban Dél-Korea betalált, s ezzel megszerezte a három pontot.
Gólszerzők: Keunho (60.), Min (90.) ill. Khalfan (63.)
Üzbegisztán – Libanon 1:0 (0:0)
Az A jelű csoport második mérkőzésén papírforma eredmény született. Az Üzbég válogatott végig mezőnyfölényben volt, sokkal többet birtokolta a labdát és sokkal több helyzetet alakított ki. Jobb játékának ellenére csak a második félidőben tudták megszerezni a mindent eldöntő gólt, de ez a lényegen nem változtat. Az Üzbég válogatott pedig továbbra is a csoport első helyén tartózkodik.
Gólszerző: Djeparov (63.)
Az A csoport állása: Üzbegisztán 11 pont, Dél-Korea 10 pont, Irán 7 pont, Katar 7 pont, Libanon 4 pont
Ausztrália – Omán 2:2 (0:1)
Magyar idő szerint reggel 9:30-kor kezdődött ez a mérkőzés, melyen szinte mindenki a hazaiakat tartotta esélyesebbnek. Ám nem így történt. Az Ausztrál válogatottnak rendesen meggyűlt a baja az Ománi válogatott ellen. Olyannyira, hogy még az egyenlítésért is nekik kellett szaladniuk. Sokak meglepetésére a vendégek már a 7. percben betaláltak, és előnyüket sokáig tudták tartani. A második félidő elején már kettővel is vezettek egy ausztrál öngól miatt. Mindezek után a hazaiaknak nem volt más választásuk, minthogy csak és kizárólag előre menni. Meg is lett az eredmény, hiszen az 52. percben szépítettek, majd a hajrában kiegyenlítettek, s a végére maradt a pontosztozkodás.
Gólszerzők: Cahill (52.), Holman (85.) ill. Mubarak (7.), Jedinak (49.-öngól)
Jordánia – Japán 2:1 (1:0)
Talán a mai nap eddigi legnagyobb meglepetése. A B csoportot magabiztosan vezető Japán válogatott kikapott az utolsó helyezett Jordánia legjobbjaitól. Bár a mérkőzésen szinte végig a vendégek domináltak, helyzetkihasználásban mégis a hazaiak voltak jobbak. Mindössze 5 kapura lövésük volt, melyből mind az 5 eltalálta a kaput, s ebből kettő gól. Valljuk be ezzel a statisztikával sok csapat elégedett lenne. A Japánoknak nyílván csalódást okozott ez a mérkőzés, hisz szerették volna még biztosabbá tenni vezető helyüket a B csoportban, de ez most nem jött össze nekik. Azért panaszra sem lehet okuk, hiszen így is 7 ponttal vannak Ausztrália előtt az első helyen.
Gólszerzők: Bani Ateyah (45.), Ibrahim (60.) ill. Kagawa (69.)
A B csoport állása: Japán 13 pont, Ausztrália 6 pont, Omán 6 pont, Irak 5 pont, Jordánia 4 pont
Báló Bence
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…