Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
Továbbra is Marc Leliévre irányításával készül a csapat, ám a jelöltek megvannak a vezetőedzői posztra.
Az Újpest belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet két – három külföldi jelöltje közül fogja valaki elfoglalni majd a Megyeri úti kispadot. Hogy mikor, az még kérdéses, ám keresi a hosszú távra szerződtetendő új trénert.
Mint ismert, a Paks ellen hazai pályán elszenvedett súlyos, 6:0-s vereség után megköszönték az addigi vezetőedző, Jos Daerden munkáját. Ezt követően addigi segítője vette át helyét, akit többen is szívesen látnának a lilák kispadján a Ferencváros ellen mutatott játékot követően, ám pro-licenc hiányában ő – egyelőre – nem lehet hivatalosan az Újpest vezetőedzője.
Móra Tamás
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….