Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ikszeltek az angolok Montenegróban

Nem bírt Montenegróval az angol válogatott, amely két ellentétes félidőt produkálva az egy pontnak is örülhetett Podgoricában. A döntetlen inkább a délszlávoknak kedvez, akik így továbbra is veretlenül állnak a H-csoport élén.

A H-csoport rangadójára került sor és ahogy arra számítani lehetett pokoli hangulat várta az angolokat Podgoricában. A 2011-es Eb-selejtezőn rosszfiú Rooney már a 6. percben sokkolta a hazai publikumot, amikor egy szöglet után senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. Az első 45 percet egyértelmű angol fölény jellemezte, de amilyen jók voltak a szünet előtt olyan rosszul játszottak a folytatásban.

A második félidő már a hazai rohamokról szólt, a 76. percben egy kapu előtti kavarodás kihasználva végül Damjanovicsnak sikerült az egyenlítés. A montenegróiak rászolgáltak az egy pontra, és ezzel továbbra is maguk mögött tartják a csoport abszolút favoritjának tartott angol csapatot. A délszlávok sorsa az utolsó előtti fordulóban fog  eldőlni amikor az angolokhoz látogatnak.


Montenegro 1-1 England (World Cup qual. – Group H) by goalsarena2012

Montenegró-Anglia 1-1
Gólszerzők: (Rooney 6. ill Damjanovics 76.)

Veres Péter