Az idény végén lejár a szerződése!
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A tegnap esti döntetlen után temetik a válogatottat Törökországban, legalábbis ami a VB esélyeket illeti. Arda Turan bocsánatot kért a török néptől és megvédte a hibázó Semih Kayát. Avçi még számolgat, de kérdés meddig.
„Már nem tehetünk ezt követően semmit. A felelősség a miénk, saját pályánkon nem tudtuk megnyerni a fontos meccseket. Bocsánatot kérek az összes töröktől. Nem lehet a balszerencsére fogni az eredményt, egyszerűen nem voltunk elég jók, a kapu előtt elég határozottak. Közel lehetetlen helyzetben vagyunk.” – mondta letörten Arda Turan, a spanyol Atletico Madrid középpályása a mérkőzés után. „A futball csapatjáték, az ilyen bakik benne vannak, és Semih a csapat egyik fontos játékosa. Azt kell mondjam, most szépen lehúzhatjuk az elmúlt másfél, két évünket a lefolyóba… Össze vagyok omolva. Bocsánatot kérek mindenkitől.” – védte meg hibázó csapattársát, Semih Kayát, illetve „siratta” az elvesztett esélyeket.
„Jobb csapat vagyunk minőségileg, mint Magyarország együttese. Teljesen kontroll alatt tartottuk a meccset, balszerencsés gólt kaptunk. A csapatjátékunk bizakodásra ad okot – már a következő találkozóra koncentrálok. A versenyfutás folytatódik, és még mi is benne vagyunk.” – értékelte a két csapat közti különbséget Abdullah Avçi, a törökök szövetségi kapitánya, illetve már előre tekintett az őszi selejtezőkre, amiken nem biztos, hogy már ő vezeti a félholdasokat.
Mehetnek Brazíliába – nyaralni!
A török médiumok nem kímélik a szövetségi kapitányt. Több orgánum is tudni véli, hogy Avçit leváltották, ám ez még korántsem hivatalos hír.
„Alig van esély Brazíliára”, „komoly csapást szenvedtünk el” – hozza címlapján a Hürriyet című lap, amely kiemeli, hogy közel 20 éve nem állt ilyen rosszul a török válogatott selejtezősorozatban hat találkozó után: akkor négy, most hét pontot szedett össze a kisázsiai együttes. Ráadásul Avçival mindössze Andorrát és Észtországot verte meg tétmérkőzésen a válogatott. És a félelmetes hazai mérleg is homályba veszett: legutóbbi tíz, saját pályáján megvívott mérkőzéséből csupán hármat nyert meg, és már négymeccses nyeretlenségi szériában van otthon.
„Buta gólt kritikus egyéni hiba előzte meg.” – Milliyet.
A Fanatik portál szerint a törökök megválthatják jegyüket Brazíliába, természetesen nyaralásra. „A 70. percben szerzett magyar egyenlítő gól összetörte az álmainkat.” A sportportál Avçi távozását is tudni véli, utódjaként a korábbi harmincszoros válogatott Ertugrul Saglamot emlegetik.
Gavalovits Sándor
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…
Egyre nagyobb az érdeklődés iránta…
Kritikus vot a csapat játékosa a vereség után…
A németek elleni vereség után volt először ennyire dühös a kispadon…
Már az első félidőben eldöntötték a lényegi kérdéseket!
De vajon ki fog bejelentkezni Osimhen játékjogáért?
Az se tántorította el őket ettől, hogy a játékos egy évig nem léphet pályára
Az öngyújtók és egyéb tárgyak mellett emberi ürülékkel is megdobálták a belga kapust…
Legutóbb a török bajnokságban futballozott a rutinos olasz játékos