Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hoppá: Vidic Milánóban? – sajtóhír

Igen érdekes hírre lelhettek azok, akik figyelik a goal.com nagy tekintéllyel rendelkező, futballal foglalkozó internetes portált. Arról számoltak be, hogy a Milan egyik nyár célpontja a Manchester United kapitánya Nemanja Vidic.

Kicsit hihetetlennek tűnik első látásra, hisz a Milannál kijelentették, hogy nem igazolnak idős játékosokat. Vidic pedig már a 31 életévével minden kétséget kizárva a korosodó játékosok közé sorolandó. Ennek ellenére a Rossoneri a nyáron ajánlatot készül tenni. Vidic piaci értékét jelenleg 21 millió euróra becslik, de mivel szerződése jövő nyáron lejár, s mostanság igen sérülékeny is, ezért sokkal olcsóbban elvihetik, abban az esetben, ha a United hajlandó megválni tőle. A szerb középső védő, idén nem sok meccset játszott csapatában, s ráadásul már korábban is megjelentek pletykák vele és a Milannal kapcsolatban, szóval a transzfer létrejöttére van esély. Persze azért, ha végig gondoljuk Vidic lenne az utolsó, akivel próbálkoznának Galliani-ék, hisz a nála sokkal fiatalabb Torino játékos Angelo Ogbonna és Porto játékos Eliaquim Mangala is ott szerepel a Milan kívánságlistáján, s nyilvánvalóan az utóbbiak az elsődleges kiszemeltek.

Báló Bence