Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
A hírek szerint a brazil labdarúgás legnagyobb reménysége, a Santos csillaga, Neymar a nyári Konföderációs Kupát követően mégis aláír a spanyol FC Barcelonához.
A katalán tervek szerint, a brazil fenegyerek már júliusban aláírhatja kontraktusát, és az ősztől már a Nou Camp-ban boldogíthatja a socio-kat. Ugyan a 21 éves játékos korábban ő maga zárkózott el a költözködés gondolatától, legalábbis a jövő évi világbajnokság végéig, úgy tűnik, mégis megváltoztatta korábbi elhatározását, és már most új csapatba igazolna.
Daniel Alves, és Adriano, a Barca két brazíliai játékosa már korábban csábítgatta a „Blaugranas”-hoz a jövő legnagyobb sztárját(?), ám ekkor maga az érintett még nem hajlott arra, hogy Európába jöjjön bizonyítani. Ám mostanság már olyan feltevések láttak napvilágot, hogy talán nem is illik az ő játéka az öreg kontinenshez, jó neki otthon. Így talán Neymar-bna most egy kis bizonyítási vágy is éghet.
Jelen állás, illetve a goal.com állítólagos tűzhöz közeli információi szerint Neymar még részt vesz a nyári válogatott tornán, ezt pedig követően egy hetes nyaralásra megy. Július 9-én pedig Barcelonában landol, mint a megváltó, hogy aláírja szerződését a katalán sztárgárdánál. Aztán pedig reméljük, hogy nem bukott angyalként távozik, mint már oly’ sokan a gránátvörös-kékektől.
Becslések szerint a 31-szeres válogatott támadóért alsóhangon is 40-50 millió eurót kéne kipengetnie Sandro Rosell presindente-nek. Persze ebbe az összegbe könnyen „beleszállhatna”, az így gyaníthatóan létszámfelettivé váló Alexis Sánchez és/vagy David Villa eladása.
Balogh József
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…