Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Elérkeztünk a hajrához, a holland ligában! A 31. forduló nyitómérkőzését a listavezető Ajax, és az egyre kiforrottabbá váló Heerenveen játszotta. Ezen találkozó összefoglalója után pedig a szombati programot olvashatja a kedves érdeklődő.
Ajax – Heerenveen 1-1
Gólszerző: Fischer (26. perc), illetve Finnbogason (53.)
Fontos hír, hogy a minap bajnok lett a Heerenveen. Mármint a tartalékcsapat, amely Otigba Kennethtel a soraiban ünnepelte a címet. Az első csapat persze szintén nagydolgot visz véghez idén, hiszen a hetedik helyen áll, ami egy ilyen minőségű kerettel a lehető legtöbb, amit Marca van Basten kihozhat magából.
Apropó a legendás játékosból lett remek edző: az egykori háromszoros Aranylabdás játékos ma újabb nagy tettet végre hajtva, 1-1-es döntetlent harcolt ki szeretett klubja, az Ajax otthonában.
Hiába szerzett vezetést a végig meddő mezőnyfölényben lévő de Boer-gárda, a Bayern München által megkörnyékezett Viktor Fischer góljával, azt a szünet után egalizálni tudták a vendégek. A tettes pedig nem volt más, mint a „Szívecskések” egyik legjobbja, az izlandi Alfred Finnbogason.
A 90 perc leteltével ugyan 64-36 százalékos labdabirtoklási arány mutatkozott meg, ám ez mit sem ért, hiszen a hazaiak alig valamivel többször tudtak csak veszélyeztetni. A Heerenveen titka, ami a megérdemelt döntetlenhez segítette őket, a jó csapatjáték, és a bátor tördelés volt, ahogy rendre, gyakran apró szabálytalanságokkal megakasztották a vendéglátók támadásait.
A reminek köszönhetően, a három üldöző két-két pontot faraghatna hátrányán, bár ez kivitelezhetetlen, ugyanis a Feyenoord, és a Vitesse pont egymástól fog pontokat elvenni vasárnap délután.
Groningen – ADO Den Haag 18:45
Középmezőnyös csatával indít a szombati nap. A legjobb esetben is a hetedik helyre hajtó Groningen fogadja, az ADO-t. A hágaiak pillanatnyilag a 10. helyen állnak, bár álltak sokkal előrébb is, a bajnokság korábbi szakaszában.
A két gárda már kétszer is összecsapott a szezonban, és mindkét alkalommal a mostani pályaválasztó tudott nyerni. A fővárosban 0-1-es vendégsiker, majd ugyanilyen végeredmény született a kupameccsükön is, már Groningen-nen.
Heracles Almelo – RKC Waalwijk 19:45
A látogató RKC az elmúlt időszakban ugyan három meccsén is veretlen maradt, az azt megelőző sorozatos bakik miatt a kiesés, vagyis inkább az osztályozós helyek szomszédságában egyensúlyoz. Persze Waalwijk-ben is tudják, hogy ez még így is jobban sikerülő idény, mint a tavalyi. Ahhoz azonban, hogy biztosak lehessenek dolgukban nyerniük kéne Almelo-ban, a három meccs óta nyeretlen Heracles ellenében.
Willem II – Roda JC 19:45
Utolsó utáni lehetőség a hazai Willem-nek, mint a tabella legutolsó helyezettjének muszáj nyerni, az osztályozós pozícióban szerénykedő Roda ellenfeleként. A tilburgiak ugyan matematikailag még mindig nem tekinthetők biztos kiesőnek, bármi is történjék, az viszont kizárható hogy hozzák utolsó három fellépésüket. A Roda alighanem szeretne feljebb lépni a 16. helyről, hogy ne „túlórában” kelljen megragadniuk az Eredivisie-ben.
AZ Alkmaar – PSV Eindhoven 20:45
A forduló egyik rangadóján, az erőtlen Alkmaar látja vendégül a bajnoki címről már-már lemondani kényszerülő PSV-t. Az AZ-ról szólván bár kicsit talán túlzás az „erőtlen” kifejezés, lévén az előző körben földre vitték, és még jól meg is „rúgdosták” az Utrecht együttesét. Az alkmaar-iak időtlen idők óta nem lőttek olyan sok gólt egy fellépésen, mint a múlt héten: hat góllal küldték haza Jan Wouters-ékat. Ilyen teljesítményüket látva kár is lenne a ő kiesési gondjaikról beszélni. Nem úgy az eindhoven-iek lecsúszásáról, már ami az elsőséget illeti. Ha szombaton nem nyernek Advocaat-ék, akkor fel is adhatják az Ajax (és a Vitesse) üldözését.
Balogh József
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…