Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dobogón az Arsenal, nagy bajban a QPR és a Reading

Az Arsenal 1-0-ra nyert a Fulham otthonában a Premier League 34. fordulójának szombati mérkőzésén, ezzel a győzelemmel az Ágyúsok már a harmadikok a tabellán. Szinte reménytelen helyzetben van a Reading és a Queens Park Rangers együttese, hiszen az újabb vereséggel tíz pontra vannak a bentmaradástól.

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a találkozó a Fulham számára, hiszen Sidwell brutális belépője után a 12. percben emberhátrányba került Martin Jol együttese. A kiállítás ellenére a Fulham volt a veszélyesebb, sőt Berbatov révén akár a vezetést is megszerezhették volna a Falusiak, ám Szczesny óriási bravúrral védett. Ezt követően az Arsenal átvette a meccs irányítását, előbb Giroud lőtt kapufát, majd a félidő előtt Mertasacker fejesével előnybe került a vendégcsapat.

A második játékrészben meglehetősen eseménytelen volt, a hajrában Giroud-t ugyan kiszórta Andre Marriner játékvezető, de három pontot sikerült begyűjteni, amivel az Ágyúsok nagy lépést tettek a BL – indulás felé.


Fulham 0 – 1 Arsenal Extended Highlights by dm_516c54b9edd77

Könnyen lehet, hogy megpecsételődött a Queens Park Rangers és a Reading sorsa is. A kék-fehérek hazai pályán szenvedtek sima vereséget a Stoke City-től, míg  a Reading a Norwich otthonában kapott ki. Az újabb vereség azt jelenti, ha holnap az Aston Villa nyer a Manchester United ellen akkor négy fordulóval a vége előtt mindkét csapat búcsúzik az élvonaltól.

Szombati eredmények:

Norwich-Reading 2-1
West Bromwich Albion-Newcastle 1-1
Swansea – Southampton 0-0
Sunderland-Everton 1-0
West Ham-Wigan 2-0
QPR-Stoke 0-2
Fulham-Arsenal 0-1

 

Veres Péter