Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Henger Párizsban; Nagy a tolongás a „pokol kapujában”

A véghajrához közeledve egy inkább eldőlni látszik a francia bajnoki cím sorsa, ám az alsóházban hatalmas csaták várhatók még a kiesés elkerüléséért. Nem kevés együttes pályázik akaratlanul is, a másodosztályú tagságra. Következzenek a Ligue 1 vasárnapi eredményei!

Paris Saint-Germain – OGC Nice 3-0
Gólszerzők: Ménez (10. perc), Ibrahimovic (65., büntetőből), Chantôme (88.)
Könnyed sikerével továbbra is az élen áll a PSG, ráadásul kilencpontos előnyt tudhat magáénak, a második helyezett Marseille előtt. A nizzaiak magabiztos legyőzése után már csak öt bajnoki van hátra, és Ibrahimovic-ék akár már az elkövetkezendő két hétben megnyerhetik a bajnokságot.

Bastia – Lille OSC 1-2
Gólszerzők: Khazri (47. perc), illetve Digne (86.), Basa (90+2.)
Remek hajrájának köszönhetően, a már előtte is kidomborodó mezőnyfölényben labdázó Lille hat perc alatt tudott fordítani. A Bastia bár jól harcolt, a látogató LOSC mindhárom pontot magával vitte, és lépett fel a negyedik helyre, ami eddig a legjobb helyezésük a szezon során.

Stade Reims – Valenciennes 0-1
Gólszerző: Pujol (58. perc)
A jó nevű Grégory Pujol góljával, és a kiegyenlített küzdelemben elért győzelmével ugyan még nem biztos a Valenciennes sorsa sem, de még így is jobban állnak, mint az újonc Reims, amely csak négy ponttal előzi a már kieső pozícióban álló Sochaux-t…

Sochaux – Girondins Bordeaux 2-2
Gólszerzők: Boudebouz (34. perc, büntetőből), Bakambu (65.), illetve Mariano (51.)m Diabaté (79.)
… amely éppen most süllyedt a veszélyzónába, pedig döntetlent harcolt ki, az erőtlen sztárcsapattal, a Bordeaux-val szemben. A Sochaux azonban tényleg nem lehet boldog a megszerzett egy ponttal, ugyanis…

Nancy – Évian 3-1
Gólszerzők: Aloo Efoulou (21. perc), Moukandjo (65., 80.), illetve Khalifa (34.)
… a közvetlen riválisa, a Nancy a szezon egyik legjobb játékát bemutatva, 3-1-re iskolázta le a másodéves Évian-t, így mentve a saját bőrét, kievickélt az utolsó három csapat alkotta kétes dicsőségű trióból. A vendéglátók pedig 34 pontjukkal ugyanúgy állnak, mint a ma délutáni áldozatuk. Szoros lesz még a hajrá itt a futottak még kategóriában is.

Toulouse – Lorient 0-1
Gólszerző: Aliadiére (77. perc)
Zsinórban három. Mindkét gárdára illik ez a két szóból álló meghatározás. A Toulouse sorozatban harmadik liga meccsét vesztette el, míg a Lorient sorban már a harmadik fellépésén tudott győzedelmeskedni. Hab a tortán a vendégeknél, hogy ismét nyerő embernek bizonyult Jérémy Aliadiére, aki már a 14. bajnoki gólját szerezte a 2012-13-as pontvadászatban.

A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. PSG 70 pont, 2. OM 61 pont, 3. OL 59 pont, 4. Lille 56 pont, 5. St.-Étienne 54 pont, 6. Nice 54 pont,… 16. Évian 34 pont, 17. Nancy 34 pont, 18. Sochaux 33 pont, 19. Brest 29 pont, 20. Troyes 25 pont.

Balogh József