Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oliver Kahn szerint sebezhető a Barca védelme

A fenséges formában lévő Bayern München kedden a Bajnokok Ligájában bizonyíthat, a Barcelona elleni elődöntő első mérkőzésen, a találkozóval kapcsolatban pedig Oliver Kahn, a bajorok korábbi kapusa bizakodásának adott hangot.

Kahn szerint korábbi munkaadójának komoly esélye van a katalán sztárgárda ellen. Az egykori német válogatott szerint a Barca védekezése az, ami lehetőséget fog kínál a Bayern erősségeinek kidomborodásához.

„A Barcelona ebben az idényben megmutatta, hogy mennyire is sebezhető a védelme. Ez lehet az igazság pillanata, ami megkoronázhatja a Bayern idényét. Ugyan Lionel Messi, Andrés Iniesta, és Xavi a világ legjobb játékosai, de a Bayern a bajnoki cím után a BL-ben is a végső sikerre vágyik.” – vélekedett Kahn a „Blaugranas” és a müncheniek mérkőzését illetően.

Bajnokok Ligája elődöntő, 1. mérkőzés
Bayern München – Barcelona 20:45 (tv: Sport 1, 20:00, élő)

Balogh József