Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kecskeméti kiütéssel szakadt meg a Győr veretlenségi sorozata – videóval

Kedden újabb találkozót rendeztek a zord időjárás miatt elhalasztott 20. fordulóból, amelyen a Kecskemét fogadta a Győri ETO csapatát. A találkozón a hazaiak kitűnő teljesítményt nyújtva öt gólt rúgtak a vendégeknek, akiknek ezzel a vereséggel véget ért 22 mérkőzés óta tartó veretlen sorozatuk.

Alig kezdődött el a mérkőzés, máris kétgólos előnybe kerültek a hazaiak: előbb Burgost buktatta a büntetőterületen belül Marian Had, majd egy szögletet követően Varga Róbert fejéről került a kapuba a labda. A két gyors gól után Pintér Attila rögtön cserére szánta el magát, ami ideig-óráig jó húzásnak bizonyult, hiszen a második gól szerzőjének névrokona, a győri Varga Róbert szépített, miután a Kecskemét védői üresen hagyták őt egy beívelés során. A gól nem fogta meg a lilákat, továbbra is gólra törően játszottak, nem tűntek megilletődöttnek, nem álltak be védekezni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy kontra után Vukaszovics passzolt Burgoshoz, aki a kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, majd az üres kapuba lőtt. A hazai szurkolók öröme nem tartott sokáig, hiszen két perccel később Kamber közelről ismét egy gólra csökkentette a két csapat közötti távolságot. A félidő hátra lévő részében a helyzetek ellenére nem esett újabb gól, majd a második félidőben valamelyest csökkent az iram. A labda a félidő elején inkább a Kecskemét térfelén volt többet, majd a 71. percben Salami volt higgadt a kapu előtt, aminek eredményeként ismét középkezdéshez készülhetett az ETO. A gól után mindent bevetett a vendégcsapat, még Lipták Zoltán is előrement, a kegyelemdöfést azonban Balázs Zsolt révén az utolsó percekben vitték be a hazaiak. Győzelmével tovább folytatja Horváth Ferenc irányítása alatt kiváló teljesítményét a Kecskemét, míg Pintér Attila csapata a tavaly júliusi első forduló óta először maradt pont nélkül.

Kecskemét – Győr 5:2 (3:2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2000 néző Vezette: Szabó Zsolt

Kecskemét: Antal – Koszó, Vaskó, Varga, Forró – Póti, Vukaszovics, Szavics (Pekár, 77.), Mohl – Salami (Rajczi, 81.), Burgos (Balázs Zs., 87.) Vezetőedző: Horváth Ferenc
Győr: Sztevanovics – Svec, Lipták, Djordjevics (Koltai, 65.), Had (Trajkovics, 12.) – Pátkai, Kamber, Dinjar – Dudás (Kink, 55.), Strestík, Varga R. Vezetőedző: Pintér Attila

Gólszerző: Mohl (4. – büntetőből), Varga (10.), Burgos (34.), Salami (71.), Balázs Zs. (90.) illetve Varga R. (24.), Kamber (36.)
Sárg lap: Salami (35.), Mohl (58.), Rajczi (83.), Vokaszovics (86.) illetve Had (3.), Pátkai (45.), Trajkovics (90.)

Horváth Ferenc: „Nagyszerűen futballoztunk, nagyon boldog vagyok. A meccs előtt levetítettem a fúknak a Rocky II utolsó két percét, mondtam nekik, ők így vigéckedjenek. Megtették, azzal a különbséggel, hogy Rocky akkor kikapott, mi nem. Nagy szó ez a siker, hiszen olyan csapatot győztünk le, amelynek egy játékosa többet keres, mint nekem öt középpályásom.”

Pintér Attila:  „Rosszul kezdtünk, kicsit az öltözőben maradtunk, és kaptunk két buta gólt. Kétszer is szépítettünk, de mindig a Kecskemét rúgta az újabb gólt. Sokan várták már, hogy mikor kapunk ki. Most megtörtént, de az élet megy tovább, készülünk az újabb feladatra.”

Móra Tamás