Az angol edző tanult a hibáiból…
Hátrányból fordították meg a párharcot…
A Paris Saint-Germain vezetőedzője finoman szólva sem szereti a mérkőzés utáni nyilatkozatokat…
Pályára lép többek között a Borussia Dortmund és az AC Milan..
Kialakult az elődöntő párosítása…
Elképzeléseiről beszélt a magyar középpályás…
A River Plate és a Penarol egészíti ki az elődöntőt…
Jó néhány gólt született csütörtökön az Európa-ligában…
A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Tegnap este a brazil válogatott, a hazai bajnokságból, a Serie A-ból merítkezett játékoskerettel, 2-2-es döntetlent ért el a chilei nemzeti csapattal szemben, a belo horizonte-i találkozón.
A tét nélküli felkészülési mérkőzés jó alapozást nyújthat a Selecao számára, a nyári Konföderációs Kupa előtt, azonban halovány játékuk még a szurkolóknál is kiverte a biztosítékot. Az összecsapásnak volt olyan periódusa, amikor a brazilokat saját közönségük fütyülte kis, míg a vendégek szép megmozdulásait üdvrivalgás kísérte.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón, az Atléticó Mineiro játékosa, a legendás Ronaldinho válaszolt többek között, az újságírói kérdésekre, például arra, hogy visszatérve a válogatottba, a későbbiekben egyszerre megférnek-e majd a pályán Kaká-val?
„Ez az edző (Felipe Scolari – a szerk.) döntése lesz. Ebben majd segíthet számára a Konföderációs Kupa, ami még több lehetőséget biztosít majd az Ő számára, a helyes választásban.” – nyilatkozta a technikás középpályás, a hazai VB-re készülő válogatott helyzetéről.
A Brazília – Chile mérkőzés összefoglalója:
Balogh József
Az angol edző tanult a hibáiból…
Hátrányból fordították meg a párharcot…
A Paris Saint-Germain vezetőedzője finoman szólva sem szereti a mérkőzés utáni nyilatkozatokat…
Pályára lép többek között a Borussia Dortmund és az AC Milan..
Kialakult az elődöntő párosítása…
Elképzeléseiről beszélt a magyar középpályás…
A River Plate és a Penarol egészíti ki az elődöntőt…
Jó néhány gólt született csütörtökön az Európa-ligában…
A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Az öltöző fontos szereplője évek óta Torinóban…
Már 6 gólnál jár a nyáron igazolt támadó!
Hosszú kihagyás után tért vissza…
Végül egy edzőváltás hiúsította meg az üzletet…
Eddig élni tudott a Thiago Mottától kapott lehetőséggel!
Pedig az FC Barcelona nagyon próbálkozott…
A tőle megszokott stílusban nyilatkozott…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
A világbajnok támadó úgy érzi, jól döntött, de sokat köszönhet Guardiolának is…
A spanyol védő szombaton, a francia középpályás még augusztusban sérült meg
Új klubja 1+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Egygólos vereség Telkiben…
Már csak az orvosi vizsgálatok és a hivatalos bejelentés várat magára…
Nagyszerű fotó az egykori hősökről…
A kényszerű csere miatt pályára lépő csatár lett a hős a Libertadores-kupában…