Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Zajlik az élet Münchenben, ahol jelenleg a vezetőedző még Heynches és a csapat a Bajnokok Ligája címért, illetve a triplázásért küzd. Azonban a tréner távozik, helyére pedig a katalán sikeredző Guardiola érkezik, akinek nagyon magasra teszik így a lécet. Az átalakulási munkálatok már megkezdődtek hiszen új csapat is épül majd valamelyes. A Götze transzfert követően íme két újabb érkező, no meg egy kiakadó ügyvezető.
Az egyik érkező Szalai Ádám csapattársa lesz Jan Kirchhoff személyében. A középső védő piaci értéke 4 millió euró, ám a rekordbajnok lejáró szerződése miatt ingyen kaparintotta meg a német utánpótlás válogatott védőt. Így a Mainz nem profitálhat 22 esztendős játékosából, akirl tudni kell, hogy korábban nevelkedett az Eintracht Frankfurt csapatában is. ( Ez a kiakadó ügyvezető végett érdekes csupán, hiszen ismeri a játékost)
Nos, a másik igazolás a 22 esztendős szintén német utánpótlás válogatott Sebastian Rode, aki az Eintracht Frankfurt együttesét erősíti és mondhatni szárnyal vele az csapat, hiszen jelenleg hatodikok és harcban vannak az európai kupaporondért. Az átigazolás hivatalos időpontja még nem ismert, sőtt egyenlőre nyilvánosságra sem akarták hozni, de a klub ügyvezetője Heribert Bruchhagen felfedte a valóságot és mondhatni kiakadt.
Heribert a következő képen nyilatkozott, “akadt ki” – “Hogy miért megy Jan Kirchhoff a Bayernhez? Hogy miért megy Sebastian is? Oh, Istenem, ezek fiatalok, négyszer több pénzt kereshetnek a Bayernnél, mint jelenlegi csapatuknál. És itt a sztori vége” – mondta Bruchhagen, majd pedig hozzátette – “Az Eintracht büdzséje 30 millió euró, a Bayerné 150 millió euró.”
Rode egyébként a hírek szerint piaci értékének megfelelően 9 millió euróért kerülhet Münchenbe. Amit tehát tudunk, hogy még el sem kezdődött az átigazolási időszak, a Bayern már leigazolt három játékost. Hogy közülük ki milyen szerepet tölt majd be nehéz kifundálni, egy biztos, hogy Götze nem padozni érkezett. emellett még lebeg a Lewandowski transzfer és ki tudja még hány játékos van a képben akikről nem is tudunk. Ez azonban távozókkal kell hogy járjon…
Őszi Ádám
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…