A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Mészöly Géza távozása után a keretben is történt változás Szombathelyen. A nyáron visszatérő középpályás máris kereshet új csapatot.
Pedig nagy reményekkel érkezett “haza” Simon Ádám (14). – fotó: vaol.hu
A nyár elején négy évre írt alá Simon Ádám a Haladáshoz, ám hiába volt kezdő az első hét fordulóban, a mai nappal megköszönték a közös munkát. A vasiak ügyvezetője elmondta, közös megegyezéssel váltak el a labdarúgó és a klub útjai.
Simon eddig 154 bajnokin kapott szerepet aktuális csapatában. Az MTK-ban nevelkedő játékos Szombathelyen mutatkozott be az élvonalban a 2008/2009-es szezonban, majd 2013-14-ben igazolt a Videotonhoz, ahonnan most nyáron tért vissza, ezen a százötvennégy meccsen öt gólt szerzett.
Ugyanakkor Leandro Martínez ismét a vasiak kötelékébe tartozik, pedig nemrégiben még a felvidéki DAC 1904 tesztelte, ahol ismét együtt dolgozhatott volna Marco Rossival.
~GS~
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…
Egyre nagyobb az érdeklődés iránta…
Kritikus vot a csapat játékosa a vereség után…
A németek elleni vereség után volt először ennyire dühös a kispadon…
Már az első félidőben eldöntötték a lényegi kérdéseket!