Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Igazi „mészárlást” rendezett a PSV Eindhoven csapata, az Eredivisie 32. fordulójában. Dzsudzsák Balázs korábbi társai a Groningent látták vendégül.
A PSV, mint a bajnoki cím várományosa, és az Ajax legfőbb üldözője kénytelen volt nyerni, hogy életben tartsa célját, és 2008 után ismét végsősikert arathasson.
A találkozó már negyedóra után eltelt, az azt követő Jeremiah Lens dupla már csak hab volt a tortán, hiszen a pihenőre már hazai ötgólos előnnyel vonulhattak a csapatok. A második játékrészben ugyan jócskán visszavett tempójából, így a Groningenből Michael de Leeuw kétszer is be tudott találni, vajmi keveset változtatva a dolog lényegén, azaz az eindhoveni hengeren.
Apró érdekesség, hogy a veterán csapatkapitány, Mark van Bommel utóbbi négy bajnokiján már harmadik találatát jegyezte, pedig elsősorban a középpálya megszűrése a feladata.
PSV Eindhoven – Groningen 5-2
Gólszerzők: Matavz (4. perc), Mertens (6., büntetőből), Lens (13., 45.), van Bommel (41.), illetve De Leeuw (56., 75.)
Van Bommel bombája:
PSV Groningen van Bommel by Counterpoint1
Balogh József
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…