Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A ’Marca’ értesülései szerint Cristiano Ronaldo vasárnap még külön edzett társaitól, és valóban kérdéses a játéka a holnapi Borussia Dortmund elleni BL elődöntő visszavágón.
A Real Madrid számára nagy csodára van szükség ahhoz, hogy a Dortmund elleni BL elődöntőből továbbjusson, hiszen a németek 4:1-es győzelme az első mérkőzésen, több mint megnyugtató eredmény a visszavágó előtt. A madridiak esélyeit tovább csökkentheti az is, hogy legjobb játékosuk, Cristiano Ronaldo továbbra sem teljesen egészséges. Jelen állás szerint, még az is elképzelhető, hogy a portugál zseni kihagyni kényszerül a visszavágót, hiszen az első mérkőzésen összeszedett lábsérülése miatt továbbra sincs 100%-os állapotban.
CR7 vasárnap külön edzett társaitól, könnyített edzésmunkát végezve. Ronaldo és az orvosi stáb nagy versenyt fut majd az idővel, hogy valamilyen úton-módon összedrótozzák az aranylabdás zsenit holnapra.
Nagy Ákos
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…