A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Tegnap este a Ligue 1 első helyére hajtó Paris Saint-Germain gárdája, az Évianhoz látogatott, a három pont megszerzésének reményében.
A találkozóval kapcsolatban rossz ómennek számított, hogy a párizsiak alig két hete, pont ebben a felállásban kaptak ki a kiscsapattól, a Francia Kupa negyeddöntőjében.
Nos, ez a mérkőzés sem hozott fővárosi hengert, sőt még komolyabb mezőnyfölényt sem. Igaz, a hajrára kettős emberhátrányba kerültek Ancelottiék, előbb az olasz tehetséget, Marco Verrattit, majd a ráadásban David Beckhamet szórta ki a játékvezető. A taljánt második sárgalappal, míg Becks-t azonnali pirossal honorálta. A végig paprikás hangulatú mérkőzésen az angol játékos felesleges brutalitást mutatott be, így kiállítása abszolút megérdemelt volt (a képen a kiszórás utáni pillanat látható).
Megjegyzendő, hogy a lefújás utáni tülekedésben az Évian tunéziai vezéregyéniségének, Saber Khelifának is pirosat mutatott fel Oliviér Thual.
Apropó pár szó a lényegről: egy gólos győzelmével, ami javarészt az argentin Javier Pastorénak köszönhető, a PSG megőrizte 9 pontnyi előnyét az OM-mel szemben, így ha a következő körben az eredmények is úgy alakulnak, máris bajnokot avathatunk, a Ligue 1 2012/13-as idényében.
Évian – Paris Saint-Germain 0-1
Gólszerző: Pastore (50. perc)
A bajnokság élemzőnye: 1. PSG 73 pont, 2. OM 64 pont, 3. Lyon 60 pont, 4. Saint-Étienne 58 pont, 5. Lille 57 pont, 6. Nizza 57 pont,…
Pastore remek kapásgólja:
Evian TG-PSG 0-1 Highlights All Goal Javier… by marcoxxx46
Az egész találkozó összefoglalója, benne a kiállításokkal:
Evian 0-1 PSG (Highlights vòng 34, giải VĐQG… by soikeo_vn
Balogh József
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…