Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Mario Balotelli amióta visszatért Olaszországba, egyre kevesebbet hallani róla. Mielőtt azonban bárki elkezdene volna aggódni az olasz fenegyerekért, Balotelli most újra jelentkezett, méghozzá a tőle megszokott módon.
A Real – Dortmund Bajnokok Ligája elődöntő visszavágója még Mario Balotellit is lázba hozza. ’Super Mario’ egyáltalán nem hisz a Real Madrid továbbjutásában, sőt erre akár hajlandó lenne feltenni barátnőjét is. „Ha a Real Madrid képes felállni a padlóról, és továbbjutni a Dortmund ellen, akkor hajlandó leszek átengedi a madridi játékosoknak a barátnőmet!” – idézi az olasz és a spanyol sportsajtó Balotellit. Érdekes lenne megtudni Fanny Neguesha véleményét, hogy a lány mégis mit szól mindehhez…
Balotelli valóban hozta a formáját, de legalább megtudtuk, hogy a Dortmund továbbjutására tippel!
Aki pedig nem tudná, ő Fanny Neguesha:
Nagy Ákos
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!