Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Kiadós verést kapott Németországban a Real Madrid, és ami még fájóbbá teszi a vereséget a „Blancóknak”, Robert Lewandowski mesternégyest szerzett. Képes lesz-e Mourinho csapata dominálni?
A Signal Iduna parkban akkor került helyzetbe a Borussia, amikor csak akart, míg a Madrid játékosai olykor megszeppent kisiskolások látszatát keltették. A hétvégén mindkét együttes tartalékosan állt fel aktuális bajnokijára, és ha nehezen is, de győzelemmel hangolt. A Real a Vicente Calderonban vívott városi derbit az Atletico ellenében, míg a Dortmund a Fortuna Düsseldorf otthonából vitte haza a három pontot.
Nem volt meggyőző egyik csapat játéka sem, de bizonyítási lehetőséget kaptak a szezonban eddig kevesebbet játszó futballisták. Így nem csoda, ha takaréklángon égtek a csapatok. A Real mellett szólhat, hogy a Bernabéuban ebben a BL-idényben még nem szenvedett vereséget. Pontot is csak a Dortmund (2-2, még a csoportkörben), illetve a Manchester United (1-1, nyolcaddöntőben) tudott rabolni. Ezzel szemben a Dortmund idegenbeli mérlege döntetlenektől hemzseg. Egyetlen idegenbeli sikerét az Ajax ellen aratta (4-1, a csoportkörben), miközben négy döntetlent ért el.
Az odavágóra visszatérve: Kulcskérdés lesz, hogy a Götze, Reus, Lewandowski triót hogyan tudja majd semlegesíteni a spanyol védelem, valamint Cristiano Ronaldo pályára léphet-e, a hivatalos verzió szerint sérülés miatt hagyta ki a hétvégi bajnokit. A dortmundiaknál hiányzó nem várható.
Legutóbb 38 éve volt példa arra, hogy a Real ilyen tetemesnek mondható hátrányból tudott továbbjutni.
Real Madrid – Borussia Dortmund – tv.: Sport 1
Madrid, 2013. április 30., 20:45, vezeti: Howard Webb (angol)
Az első meccsen 1-4.
Gavalovits Sándor
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…