Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
A hollandiai hírek szerint, az amszterdami Ajax együttesének vezetői sikeresen hajtottak arra, hogy a csapat eddigi edzője, Frank de Boer, a szezon után is náluk maradjon.
A korábbi klublegendából lett vezetőedző szűk másfél éve alatt, már harmadjára lehet bajnok nevelőegyesületével, ami szép kezdés egy alig 42 esztendős szakember karrierjében. Ennek fényében pedig nem meglepő, hogy az Ajaxnál már régóta szorgalmazott szerződéshosszabbítására rábólintott, és már csak alá kell írnia. Viszont az sem elhanyagolható tény, hogy klub szereted ide, vagy oda, a fizetése sem lesz kisebb, sőt valószínűleg nagyobb. Ugyanis remek edzői teljesítményére nem csak a Németalföldön, de a nemzetközi terepen is felfigyeltek, hiszen a pletykák szerint, fű alatti, ám konkrét megkeresést kapott de Boer, az angol Liverpooltól, és az orosz Szpartak Moszkva együttesétől is.
Maradásában állítólag jó adag patriotizmusán felül még szerepet játszott az is, hogy gyerekeit is Amszterdamban szeretné felnevelni, akár a futball világán belül is.
Az Ajax, ha a hétvégi fordulóban megveri a Willem együttesét, már behozhatatlan előnnyel fog rendelkezni, a tabella élén.
Balogh József
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…