Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Tottenham szélsőjét Gareth Bale-t választotta az Év játékosának a Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA). A walesi játékos ráadásul a legjobb fiatal labdarúgónak járó elismerést is megkapta. Az Év csapatát is megválasztották amelyben a bajnok Manchester United négy játékosa is helyet kapott.
Andy Gray és Cristiano Ronaldo után Gareth Bale a hamadik játékos aki ugyanazon az évben mindkét díjat bezsebelte. A walesit már 2011-ben is legjobbnak választották a Premier League-ben.
“Hatalmas elismerés. Nagyszerű érzés, hogy nyerhettem. Hihetetlen játékosokat sikerült megelőznöm, de ez nem történhetett volna meg a csapattársaim nélkül. Fantasztikus volt az együttes és a menedzser ebben az évben, ezért pedig hatalmas hálával tartozom nekik. Rendkívül büszke vagyok” – nyilatkozta a díjazott.
A Premier League legjobb csapatába négy United játékos is bekerült De Gea, Ferdinand, Carrick és Van Persie személyében. Íme az álomtizenegy:
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”