A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
A Borussia Dortmund trénere, Jürgen Klopp szerint történjék bármi a ma esti Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján, évek múltán is emlegetni fogják a két csapat találkozóját. Saját csapatának sikerét ugyanakkor abban látja, ha játékosai meg tudják teremteni az egyensúlyt védekezés és támadás között.
Ma este Madridra figyel a futballvilág, 20.45-től rendezik ugyanis a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját, ami 4:1-es dortmundi előnyről indul, tét pedig a májusi döntő. A vendégek mestere úgy véli, hogy Real számára az idegenben szerzett gól sokat számíthat még a végelszámolásnál, ám bízik játékosai képességében. „ A játékosaim nem bukhatnak el, csak a legjobbjukat nyújthatják. Még nem érezzük úgy, hogy máris döntősök lennénk, de mindent bele fogunk adni, hogy a fináléban lehessünk. Ellenfelünknél hisznek benne, hogy a saját javukra tudják fordítani az állást. A szurkolóik csalódottak voltak az első meccs eredményét látva, így már az első másodperctől kezdve biztosan nekünk fognak esni. De ismerjük saját képességeinket, és az elmúlt három találkozón sok problémát okoztunk a Real Madridnak. Nem játszhatunk csak védekezve, ugyanakkor nem fogunk fejjel a falnak sem rontani. A kettő közötti egyensúly lesz a kulcs.”
Korábban arról szóltak a hírek, hogy Piszczek nem léphet pályára a Bernabeu stadionban, a játékos viszont már futógyakorlatokat végezhetett. Szereplése csak közvetlenül a mérkőzés előtt fog eldőlni, ám van rá esély, hogy ott lesz a gyepen a kezdő sípszó pillanatában.
Móra Tamás
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen