Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Sajtóhírek szerint az olasz élvonalban szereplő Inter csapata egy nem akármilyen jövő előtt álló fiatal játékossal erősítené meg keretét.
A játékos név szerint Lazar Markovic, akinek a neve sokak számára ismeretlen lehet. Jelenleg a Partizan Belgrád játékosa és mindössze 19 esztendős. A támadósor minden területén bevethető, de leginkább a baloldalon érzi jól magát. A szerb bajnokságban már letette a névjegyét. Ebben a szezonban 15 meccsen 6 gól és ugyanennyi gólpassz, ami azért igen jó teljesítmény egy ilyen fiatal sráctól. Emellett már 6-szor magára ölthette a szerb válogatott mezét is, szóval egy igen tehetséges játékosról beszélünk. Az Inter mellett felkeltette már a Chelsea érdeklődését is, de ők minden bizonnyal Andre Schürrle-vel erősítenek a nyáron. A játékost 2016 júniusáig köti szerződés jelenlegi klubjához, de az Inter hajlandó lenne megvásárolni a játékost, akit 7 millió euró alatt biztosan nem engednek el. A Nerazzurriknak a következő szezonra különösképp nagy szükség lesz új támadóra, hisz Cassano a hírek szerint távozik Dubaiba. Diego Milito a következő szezonban már 34 éves lesz, és ha felépül a mostani sérüléséből, akkor korántsem biztos, hogy újra jó formában lesz.
Báló Bence
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…