Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
A Manchester City vezetése arra készül, hogy jövőre ismét ők birtokolhassák a bajnokot megillető trófeát, ennek érdekében újabb nagybevásárlásra készülnek a nyáron. Körbenéztek a Bundesligában is, ahol egy Dortmund játékoson akadt meg a szemük.
Lassacskán már meg sem lepődünk, ha valamelyik Dortmund játékos neve felmerül egy-egy klubnál. Eddig is jellemző volt, hogy a legjobban teljesítő kerettagok iránt megnőtt az érdeklődés és el is hagyták a csapatot, ám a mostani szezon után a csapat BL menetelését látva nem nagyon van olyan játékos a keretben, aki iránt ne jelentkezett volna be egy másik együttes. Most Marco Reus van terítéken, akit megpróbál Angliába csábítani a City vezetése, mégpedig nem is akár milyen kondíciókkal.
A következő tíz napban ugyanis 38 millió eurós ajánlatot tesznek majd a sárga-feketék asztalára, a középpályán és alkalom adtán a csatársorban is bevethető játékos jelenlegi heti 71 ezer eurós fizetését pedig megdupláznák. A transzfer létrejöttét nehezítheti, hogy a 23 éves Reus nem szívesen hagyná el aktuális munkaadóját már csak azért sem, mert gyermekkora óta nagy rajongója a klubnak, valamint jövőre Világbajnokságot rendeznek, amin szeretne ott lenni. Ehhez viszont folyamatos játéklehetőségre van szüksége, ami Dortmundban jobban garantált, mint a Premier Ligában. Txiki Begiristain, a City sportigazgatója ugyanakkor úgy jellemezte a középpályást, mint aki sikerre vezetheti a következő szezonban a manchesteri kékeket. „Reus egy olyan játékos, akit a klub hamarosan megpróbál minden eszközzel megszerezni. Megpróbáljuk egy jó ajánlattal tesztelni mind a játékos, mind pedig csapata szándékait.”
Götze távozása után nem valószínű, hogy a BVB elengedné egy újabb kulcsjátékosát. Götze és Reus jó viszonyt ápoltak egymással, ám a tavaly 17,1 millió euró ellenében a Mönchengladbach csapatától érkezett Reus barátja távozása után is eltökélt a maradást illetően. Szerződése egyébként 2017-ig köti őt a Signal Iduna Parkba, értékét a transfermarkt.de 30 millió euróra becsüli. Ebben a szezonban 29 bajnoki találkozón 12 gólt szerzett és 11 előkészítésében vállalt szerepet.
Hamarosan kiderül, mire lesz majd jó a Manchester City ajánlata.
Móra Tamás
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…