Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Köztudott, hogy az olasz élvonalban szereplő AC Milan vezetősége védőt szeretne igazolni a nyáron. A sajtóban már rengeteg játékos neve felhangzott a Milannal kapcsolatban, s most a SkySports szerint egy védőcsere valósulhat meg, méghozzá a francia Lille OSC klubjával.
Az elcserélendő védő neve Taye Taiwo, aki jelenleg kölcsönben a Dinamo Kijev együttesét erősíti. Azonban az ukránok nem szeretnék a szezon végén megvásárolni és a Rossonerinek sincs nagy szüksége rá, ezért a nigériai játékos lenne az, akit bevonnának az üzletbe. A Milan ugyanis szemet vetett a Lille 27 esztendős középhátvédjére Aurélien Chedjou-ra, aki fizikailag egy nagyon biztos pont lehetne a Milan védelmében, hiszen egy erős és magas játékosról beszélünk. A 23-szoros kameruni válogatott játékos jelenlegi csapatának egyik legértékesebb játékosa a maga 12 millió eurójával. Taiwo értéke mindössze 4,5 millió euró körül mozog, tehát ha a Milan elcserélné a védőjét, akkor biztos, hogy kellene még fizetnie. Chedjou egyébként könnyen megszerezhető játékos, hisz képességihez mérten, nem a számára legmegfelelőbb csapatban játszik. Taiwo számára pedig jót tenne a visszatérés Franciaországba, hisz korábban már szerepelt ott a Marseille együttesében, ahol remekül játszott. A Milanban pedig nem találta a helyét, csupán 4 meccsen játszott 2011 óta. A Dinamo Kijev előtt szintén kölcsönben szerepelt a QPR-ben, ahol nem váltotta meg a világot.
Báló Bence
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki