Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Cristiano Ronaldo, együttese, a Real Madrid tegnap esti, Bajnokok Ligájából történő kiesése után beszélt az újságíróknak, a jövőjét firtató kérdésekről is.
Kedd este, ugyan végül csak egy góllal, de alulmaradt a királyi gárda, a Borussia Dortmunddal szemben, az elődöntő összesített eredményét tekintve, és 3-4-gyel búcsúzott a legjobb négy között.
„A legfontosabb számomra a klubom. Még két évre szól a szerződésem, és azt szeretném, hogy ki is töltsem. A kontraktus meghosszabbítása miatt sem aggódok. Azt akarom továbbra is, hogy mindent megnyerjünk. Mourinho jövője sem idegesít, az egész csapat, és az én sorsom érdekel. Úgy érzem, hogy a rajongók támogatása komfort érzetet ad.” – nyilatkozta Ronaldo, a kiesés után.
Balogh József
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…