Aki esetleg még nem hallott róla, a ‘The Players’ Tribune’ website-ot a korábbi NBA-játékos, Derek Jeter kezdeményezésére hozták létre, azzal a céllal, hogy az élsportolók saját hangvételű levelei eljussanak a nagyközönséghez. Többnyire az Egyesült Államok fő bajnokságainak képviselői, így például NFL, NBA, NHL vagy baseball-játékosok írják meg saját történetüket, de olyan ismert “európaiak” is tettek már közzé tartalmat, mind Francesco Totti, Ivan Rakitic, vagy Claudio Ranieri. Legutóbb pedig Cristiano Ronaldon volt a sor!
Íme bizonyos részletet CR tollából!
Gyerekkori emlékek:
“Amikor még Madeira utcáin fociztam a barátaimmal, akkor nem egy üres utcára kell gondolni, hanem a szó legszorosabb értelmében vett utcára! Nem voltak kapuink, gyakran meg kellett állnunk, amikor jött egy autó. De én boldogan csináltuk ezt minden egyes nap! Egészen addig, amíg az édesapám, aki a CF Andorinha szertárosa is volt, arra ösztönzött, hogy menjek el játszani a klubhoz. Tudtam, hogy nagyon büszke lesz rám, így hát elmentem! Az első napokban nem is értettem a szabályokat, amiről beszélnek, de szerettem futballozni. Az édesapám minden egyes mérkőzésemre eljött, és ott állt az oldalvonal mellett a munkaruhájában és a nagy szakállával. Az édesanyámat és a lánytestvéreimet persze már kevésbé érdekelte a futball. Emlékszem, amikor az apám a vacsoránál elkezdte mondani, hogy Cristiano gólt szerzett sokszor csak annyi volt a válasz, hogy ‘Ó, igazán’, és mintha mi sem történt volna… Sosem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat, hiszen az életem ezen szakasza elég rövidre sikeredett.”
(Kép: marca.com)
A Sportingos első időszakról:
“Ez volt az az alkalom, hogy folytassam az álmom. A szüleim támogattak, és így elengedtek. De persze én minden egyes nap sírtam. Olyan volt, mintha egy teljesen más országba mentem volna. Az emberek másfajta akcentust használtak, a kultúrájuk is más volt, és én nem igazán ismertem senkit, így roppant mód magányos voltam. A családom pedig csak négy havonta tudott meglátogatni…”
“A futball terelt a helyes útra!”
“Tudtam, hogy olyan dolgokra vagyok képes a labdával, amit sok akadémista nem tud megcsinálni. Még az első időszakról van egy emlékem, hogy két fiú éppen arról beszélget, hogy ‘Láttad azt a srácot? Igazán különleges!’. Szép lassan ugyan ezt kezdték az edzők is mondogatni, de mindig hozzátették, hogy túl alacsony. Talán 11 éves lehettem ,amikor elhatároztam, hogy oké vékonyka vagyok, nincsenek izmaim, éppen ezért mindenki másnál keményebben fogok dolgozni! Ekkor úgy álltam hozzá az edzésekhez, mintha én lennék a világ legjobb labdarúgója!”
Manchester és Madrid:
“17 évesen, profi labdarúgóként mindig nagyobbat és nagyobbat akartam álmodni. A válogatottságról, a Manchester Unitedről, akiket láttam a televízióban és nagyon csodáltam a klubot. Amikor az MU játékosa lettem számomra is nagy megtiszteltetés volt, de még nagyobb lett a családom számára, pláne amikor megnyertem az első Bajnokok Ligája trófeámat, vagy az Aranylabdát! (…) Aztán mertem tovább álmodni! (…) Új kihívásra vágytam, trófeákat akartam nyerni a Real Madriddal, rekordokat felállítani, és a klub legendájává válni. Az elmúlt 8 évben hihetetlen dolgokat értem el Madridban. De ha őszinte akarok lenni, akkor azért is különleges minden, hiszen immáron nem csak a munkámat végzem, hanem apa is vagyok. A siker és az, hogy ott a kisfiam, együtt leírhatatlan érzés!”
(Kép: pinterest.com)
A győzni-akarásról:
“400 meccs után a Real Madridban továbbra is a győzelem a végső célom. Az elejétől azt érzem, hogy győzni születtem” – Írta nagy hangsúlyt kapó mondatait a bejegyzésében CR. A portugál klasszis meg is indokolta egy rövid hasonlattal azt, hogy mit is jelent számára ez az érzés. “Amikor nem nyersz, olyan mintha éhes maradnál, amikor nyersz, továbbra is éhes vagy a sikerre, bár úgy érzed, hogy egy falatot morzsa mégis csak a tiéd lett, persze nem elégedhetsz meg ennyivel!”
“A gyermek álma!”
“A legújabb cipőmön egy különleges felirat szerepel. Ezeket a szavakat olvasom majd utoljára, mielőtt pályára lépek. Ez amolyan emlékeztető… Egy utolsó motiváció: ‘A gyermek álma!’ (“El sueño del niño.”). Végezetül persze ugyan az a küldetésem: Győzni és rekordokat dönteni. Az összes lehetséges trófeát meg akarom nyerni, hiszen az én természetem már csak ilyen. De ami a legtöbbet jelenti számomra Madridban az az, hogy 95 évesen elmondhatom az unokáimnak, hogy milyen érzés is a fiaddal kézen fogva a pályán sétálni, mint egy igazi bajnok! Remélem, még átélhetem mindezt!”
