A FociClub.hu rendelkezésére állt egy interjú keretein belül a Digi Sport műsorvezetője és kommentátora, Monoki Lehel. Bár az utóbbi években jó pár mérkőzésen hallhattuk a hangját, viszont sokan talán korábban a Premier League Magazin műsoraival azonosították be, most pedig már a Szélkakas állandó “arca” hétről hétre. No, de nem is szaporítanánk tovább a szót, nézzük, milyen gondolatokat is osztott meg velünk kérdéseinkre válaszolva Monoki Lehel…
Kép forrása: Digi Sport.hu
– Kezdjük az egész történetet a legelején! Hány éves korodban szeretted meg a futballt és miből kifolyólag?
– Érdekes módon nagyjából tízéves koromig semmivel sem lehetett rávenni arra, hogy leüljek a tv elé és focimeccset nézzek. Apukám mindig futballt nézett és emlékszem, igencsak morcos voltam emiatt. Aztán 1995 tavaszán amikor a Ferencváros első magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligájába, minden megváltozott. Ahogy az egész országot, úgy engem is magával ragadott az a semmihez sem fogható hangulat, ami körülvette az akkori BL-szereplést. Ehhez hasonló kollektív élményben 21 évvel később, a tavalyi EB-n volt ismét részem. Végtelenül megható volt személyesen átélni azt az atmoszférát, amit a magyar szurkolók teremtettek Franciaországban.
– Talán kevesen tudják rólad, de ifistaként a Ferencvárosban nevelkedtél, amit még egy régebbi interjúdból tudtam meg, amit Komlósi Gábor készített veled. Mesélj erről kicsit, miért nem profi futballistaként futottál be adott esetben végül?
– Mert mindig is az érdekelt amit most csinálok. Miközben a Fradiban futballoztam, én már 15-16 évesen interjúkat készítettem a középiskolai újság számára, többek között Szepesi Györggyel, Knézy Jenővel, Puhl Sándorral vagy éppen Bajor Imrével. Mindenkihez kalandos út vezetett, emlékszem Knézy Jenőhöz például úgy jutottam el, hogy otthon bekapcsoltam a tv-t, elkezdődött egy vízilabda meccs és hallottam, hogy ő közvetíti. Több sem kellett, fogtam magam és kibuszoztam a BVSC uszodába, a mérkőzés végére ki is értem. De Bajor Imrét is hasonló módon környékeztem meg. Az egyik újságban láttam, hogy másnap veszik fel a Rádiókabarét, amelynek egyik fellépője volt Bajor. Én meg gondoltam egyet és jóval a felvétel előtt odamentem a Magyar Rádió épületéhez és megvártam őt. Nagyon rendes volt velem, még az adást is meghallgathattam élőben.
– Már nagyon fiatalon kipróbálhattad magad kommentátorként és riporterként egyaránt. Ha fogalmazhatok így, gyakorlatilag gyerekként készítettél riportot Orbán Viktorral. Volt benned kellő izgalom az interjú előtt?
– Utólag visszagondolva szerintem fel sem fogtam ennek az interjúnak a súlyát. Akkoriban 17 évesen kevésbé voltam fogékony a politikára mint mondjuk manapság. Az esztergomi városi televízió számára készült a beszélgetés, amit utána napokon keresztül ismételtek. Épp a legutóbbi Szélkakasban volt szó a futballistákból lett politikusokról, aminek kapcsán az adás szerkesztője felvetette, hogy mutassuk meg ezt a most már több mint 15 éves felvétel egy részletét. Nem volt ez egy különösebben érdekes beszélgetés a miniszterelnökkel, életem első televíziós interjúja volt, feltettem azokat a kérdéseket, amik adták magukat. A különlegessége szerintem abban volt, hogy akkoriban nagyon ritkán szólalt meg Orbán Viktor, néhány hónappal voltunk a 2002-es választások után.
– Megvoltak egyébként azok a személyek, akikre felnéztél gyerekként, tehát példaképként tekintettél rájuk, és adott esetben miattuk döntöttél úgy, hogy kommentátor szeretnél lenni?
– Számomra mindig is Knézy Jenő jelentette a csúcsot a sportközvetítéseket tekintve. Imádtam őt hallgatni, bizonyos szófordulatai a mai napig a fülemben vannak. Ha viszont konkrétabban a televíziózást, azon belül is a műsorvezetést nézzük, akkor e tekintetben Friderikusz Sándor számomra az első számú. Nem gondolom, hogy a hazai televíziózásban létezik nála tudatosabb, profibb és szakképzettebb riporter. Volt olyan időszak, amikor olyan értelemben vele keltem és vele feküdtem, hogy minden érdekelt, ami róla szólt. Minden műsorát visszanéztem, minden vele kapcsolatos újságcikket elolvastam, sőt olyan is előfordult, hogy amikor a 2000-es évek elején a Napkelte c. műsort vezette, csak azért felkeltem reggel korán és odamentem az Angol utcai épülethez, hogy ha csak egy pillanatra is, de láthassam. Szoktam mondani, hogy Friderikusz Sándor pályafutását Friderikusz Sándoron kívül nálam kevesen ismerik jobban. Ezt a profizmusát később aztán testközelből is tapasztalhattam, amikor segédszerkesztőként 2004-ben részt vehettem Magyaroszág uniós csatlakozásának közvetítésében, ahol Baló György mellett Friderikusz volt a másik műsorvezető.
Kép forrása: Digi Sport.hu
– Talán egyet értesz azzal a kijelentéssel, hogy téged egy egész ország a Premier League magazinok révén ismert meg. Közben viszont váltani kellett, és elindult a Szélkakas, ami szintén nagy rajongásnak örvend. Személy szerint ezt hogyan éled meg a minden napokban? Gyakran megtalálnak a műsorok kapcsán?
– Igen, elég gyakran. Van, hogy az utcán kiabálnak ki egy autóból, előfordul, hogy bevásárlás közben jön oda valaki, de a legextrémebb történetek nem ezek. Nemrég elvittem tisztíttatni a kocsit és mivel a szüleim közel laknak a helyhez, gondoltam amíg végeznek a tisztítással, meglátogatom őket. Gyalog indultam el, majd egy idő után azon kaptam magam, hogy valaki tisztes távolból ugyan, de követ. Különösebben nem foglalkoztam vele, de amikor a kapuhoz értem megszólított és elmondta hogy hátulról nem volt benne biztos, hogy én vagyok, várta a pillanatot, hogy mikor bizonyosodhat meg róla, ezért hazáig kísért. Az esetek többségében egyébként normálisan és tisztelettudóan állnak az emberhez, az internetes megnyilvánulásokról ez már kevésbé mondható el.
– Hogyan szoktál készülni mondjuk egy Serie A összefoglalóra vagy éppen a Szélkakasra, illetve egy adott mérkőzésre? Megvannak a már saját felkészülési módszereid, forrásaid úgymond, melyek számodra már rutinszerűek? Vagy adott esetben mindig más módon próbálsz minél több hasznos információval gazdagodni?
– Persze, vannak jól bevált oldalak amikhez szívesen nyúl az ember, függően attól, hogy éppen mire készül. Teljesen más egyébként a készülés ha kommentátorként kell megnyilvánulni és teljesen más ha műsorvezetőként. Egy mérkőzés kommentálása, legalábbis ma már, nekem hosszabb felkészülést igényel, mint a műsorvezetés. Régebben ez fordítva volt, már-már görcsösen ki akartam találni minden egyes mondatát egy-egy műsornak, ma már ez nem így van. Miközben például ugyanúgy fel van építve a Szélkakas az első perctől az utolsóig, mégis sokkal kötetlenebb az egész, és őszintén szólva én ebben a műsorban találtam meg úgy igazán a saját egyéniségemet. Ebben nagy szerepe van Ferkai Marcellnek és Élesztős Zoltánnak (a Szélkakas két szerkesztője), sokat segítenek nekem, mindig mindent átbeszélünk és együtt találjuk ki, hogy mi kerüljön az adásba. De ez amúgy is jellemző az egész DIGI Sportra, kiváló a társaság és mindenben számíthatunk egymásra.
– Minden kommentátor más és más. Vannak, akik a mérkőzések közben rengeteg statisztikai adathoz nyúlnak, amikor éppen a meccs alakulás úgy engedi. Létezik az a csoport, amely szeret egy-két poént bedobni az adott szituáció kapcsán. Végezetül van az a réteg, amely néhány érdekességgel szolgál, de nem viszi túlzásba, nem akarja untatni a nézőt. Te milyen típusú kommentátornak tartod magad?
– Ilyennek is, meg olyannak is. Nem vagyok közvetítés közben a számok rabja, de ha van olyan érdekes és arra érdemes adat, akkor én sem tartom magamban. Sok függ attól, hogy milyen a meccs színvonala, bár én alapvetően nem hiszek abban, hogy ha rossz a mérkőzés, akkor a kommentátor ezen át tudja lendíteni a nézőt. A tv előtt ugyanis nem hülyék ülnek, hanem olyanok, akik pontosan tudják, érzik, látják, hogy a meccs élvezetes vagy sem. Egy unalmas meccsel pedig a kommentátor sem tud konkurálni. Ettől függetlenül persze fontos, hogy egy kommentátor legyen eredeti, és az önálló gondolatait eredeti módon tudja közölni. És ami szintén fontos, mondjon véleményt, hiszen nem azért ül ott, hogy pusztán a neveket sorolja.
– A Szélkakasban többször kapcsoltátok már Lang Ádámot, de Sallai Rolanddal is beszélgetettek korábban. A szakmabeliek között talán két féle típus létezik. Vannak, akik mondjuk egy játékosban vagy egy edzőben csak az alanyt látják, de ott vannak azok, akik mondhatni baráti kapcsolatot építenek ki egy-egy megismert személlyel. Helytálló ez a kijelentés vagy teljesen abszurd?
– Ez egy nagyon kényes kérdés. Szerintem túl közel engedni riporterként magadhoz a sportolót nem szabad. Legalábbis amíg meg kell ítélned a teljesítményét. Ha ugyanis ez megtörténik, kialakul egyfajta barátság, utána már nem tudod őt objektív módon kezelni. Vagy elnézőbb leszel vele a gyengébb teljesítmény után is, vagy pont az ellenkezője történik, sokkal kritikusabban viszonyulsz hozzá, még akkor is, ha ez nem indokolt. Pusztán azért, hogy még a látszatát is elkerüld annak, hogy köztetek van egyfajta barátság.
– Van olyan bajnokság, amit régóta jobban követsz, de nem a munkádból kifolyólag, hanem mint mondhatni egy szimpla néző? És, ha igen, melyik az és ebből adódik a kérdés, miért pont azt a ligát követed jobban?
– A mi mesterségünk már csak olyan, hogy szinte minden bajnokság összefügg a többivel. Gondoljunk csak az átigazolásokra, a nemzetközi meccsekre. Nyilván egy kommentátor sokkal jobban benne van azokban a bajnokságokban, amelyekből hétről hétre közvetít, de ettől még én pédául ugyanúgy követem az angol, a spanyol vagy éppen a német bajnokság eseményeit is, hiszen egyrészt érdekel, másrészt az angol Ligakupa, vagy a spanyol kupa kapcsán az ottani történésekkel is tisztában kell lenni, hiszen ezt a két sorozatot az olasz és a francia bajnokság, valamint az Európa Liga mellett, szintén a DIGI Sporton kísérhetik figyelemmel a nézők.
– És végezetül egy utolsó szakmaibb kérdés! Mit ajánlasz azoknak a fiatalnak, akik mondjuk a jövőben kommentátorok, műsorvezetők, netalántán újságírók szeretnének lenni? Milyen dolgok fontosak, hogy elinduljon valaki azon a bizonyos úton?
– Néhány évvel ezelőtt az élet úgy hozta, hogy az egyik gyakornok sráccal kettesben maradtam a szerkesztőségben. Elkezdtünk beszélgetni, majd a harmadik kérdése az volt, hogy én mennyit keresek. Majdnem leestem a székről mikor ezt hallottam. Egyrészt az illem úgy tartja, hogy ilyet nem kérdezünk, másrészt nekem annak idején eszembe nem jutott, hogy mondjuk Faragó Ricsit arról kezdjem el faggatni, hogy ő mennyit keres. Egyszerűen élveztem olyanok társaságában lenni, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Szóval az alázat nagyon fontos. Nyilván az alapdolgokat (orgánum, sportimádat, felkészültség, idegen nyelv stb.) nem sorolom, de ami például a műsorvezetést tekintve szerintem a legfontosabb, az a természetesség. Hogy a nézőben otthon az a kép alakuljon ki, hogy ez a pasi/csaj, valószínűleg az életben is ilyen.
Végezetül zárjuk a sorokat egyszerűbb, kicsit komfortosabb témákkal:
– Kedvenc időtöltés: sportolás
– Kedvelt zenei stílus: a rockot leszámítva szinte bármi jöhet
– Kedvenc ital: ásványvíz (néha roséval, ásványvíz nélkül..:) )
– Kedvenc étel: hortobágyi
– Kedvenc film: Forrest Gump ill. skandináv filmek, a Fejvadászokat ajánlom mindenkinek
– Kedvenc sorozat: Szomszédok :))
Szerző: Németh Boldizsár
