Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Magyaros rangadót rendeztek ma az orosz Premjer Ligában. A már kiesett Alanyija Vlagyikavkaz fogadta, a harmadik helyre hajtó Dinamo Moszkvát, a bajnokság 29. fordulójában.
Szerencsére mindkét honfitársunk a kezdő csapatok tagja volt mindkét félnél. Azaz a felvidéki származású Priskin Tamás a hazaiaknál, míg a vendégeknél Dzsudzsák Balázs a látogatóknál kapott lehetőséget a bizonyításra.
Valós tétje, már csak a Dinamo számára volt a mérkőzésnek, hiszen mint említettük a vlagyikavkaziak már biztosan búcsúznak az első ligától. Ennek ellenére a vendéglátók nagyon felszívták magukat, és Priskin második félidőben esett góljával még a győzelmet is megszerezték. A 41-szeres válogatott csatárunk idénybeli ötödik bajnoki gólját lőtte a moszkvaiak hálójába. A hajrában, egy kemény belépő után elszabadultak az indulatok, hatalmas balhé alakult ki a pályán, ami percekig nem csillapodott, ennek eredményként pedig a játékvezető két-két labdarúgót is piros lappal „jutalmazott”. Köztük volt Dzsudzsák Balázs is, aki jobbára csak a pofonok elszenvedéséből vette ki a részét, így jogos volt meglepettsége, hogy kiállították.
Az 1-0-s végeredmény az Alanyija egyik legnagyobb idei sikerét jelenti, míg a Dinamo komoly lépéshátrányba került a bronzért folyó csatában.
Alanyija Vlagyikavkaz – Dinamo Moszkva 1-0
Gólszerző: Priskin (71. perc)
Piros lap: Neco (87. perc), Chanturia (87.). illetve Dzsudzsák (87.), Kokorin (87.)
Priskin gólja, és az ökölharcok:
Balogh József
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..