Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A már biztosan bronzérmes, így tét nélkül játszó Paçoshoz látogatott, a listavezető FC Porto, amely az előző fordulóban vette át a vezetést a portugál bajnokságban, pont egy Benfica elleni győzelemmel. A „Sárkányok” előnye ezzel az utolsó körre egy pont lett, a lisszaboniak előtt.
A Benfica hazai pályán fogadta a kiesés ellen végül foggal-körömmel küzdő Moreirense-t. A „Szupersasoknak” mindenképpen nyerniük kellett, hiszen egy döntetlen is kevés lett volna a szabályok szerint. Persze a Benfica győzelem mellett egy esetleges Porto blamára is szükség lett volna Paços de Ferreiraban.
Nos a fővárosiak számításaiba már az FCP meccsével kapcsolatban hiba csúszott be, ugyanis a kék-fehérek már az első félidőben ember és gólelőnybe kerültek. Sőt, a csapat vezére, a Lucho González által, büntetőből megszerzett vezetést az 51. percben Jackson Martínez duplázta meg. A hazaiak kedvetlenségét, enerváltságát jól mutatta, hogy a Portoból is kiszórt egy embert a játékvezető, nevezetesen Danilot, mégsem kezdtek semmit az egyenlő létszámmal. A végeredmény pedig 0-2 lett a portóiaknak.
Eközben Lisszabonban, a 79. percre fordított a Benfica, Cardozo, és Lima találataival a Moreirense ellen, sőt, a 92. percben utóbbi még egyszer betalált büntetőből is, kialakítva a 3-1-es végeredményt. Azonban ezzel magán már nem segített a piros-fehér gárda, sőt csak a vendégekkel tolt ki. A Moreinse a vereséggel, a Beira-Marral kéz a kézben búcsúzott az élvonaltól.
Ami a bajnoki címet illeti pedig, mivel mindkét luzitán gigász nyerni tudott, a már a forduló előtt is fennálló egy pontos előnyének hála, az FC Porto lett ismét a Liga Sagres bajnoka, zsinórban harmadik alkalommal is.
P. de Ferreira – FC Porto 0-2
Benfica – Moreirense 3-1
Az első háromról már szóltunk, jöjjenek a többiek: Európa Ligás nyarat-őszt a Braga, és az Estoril tudott szerezni magának. Az egész évadban vergődő Sporting hiába nyert, a végül utolsó helyen végző Beira-Mar ellen, a következő idényben nem lesz gondja a nemzetközi kupaindulással.
A két újonc az új szezonban a korábbi egyszeres bajnok Belenenses, illetve az abszolút újfiú, az Arouca lesz.
Vitória Setúbal – Sporting Braga 0-1
Gil Vicente – Estoril-Praia 1-3
Beira-Mar – Sporting Lisboa 1-4
CD Nacional – Académica Coimbra 2-1
Sporting Olhanense – Marítimo 0-0
Vitória Guimaraes – Rio Ave 0-1
A bajnokság végeredménye:
1. Porto 78 pont (bajnok+BL főtábla), 2. Benfica 77 pont (BL főtábla), 3. Paços 54 pont (BL selejzető 4. kör), 4. Braga 52 pont (EL selejtező negyedik kör), 5. Estoril 45 pont (EL selejtező harmadik kör), 6. Sporting 42 pont, 7. Rio Ave 42 pont, 8. Nacional 40 pont, 9. Guimaraes 40 pont, 10. Marítimo 38 pont, 11. Académica 28 pont, 12. Setúbal 26 pont, 13. Olhanense 25 pont, 14. Gil Vicente 25 pont, 15. Moreirense 24 pont (kiesett), 16. Beira-Mar 23 pont (kiesett).
Balogh József
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…