Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Szalai Ádám idényben nyújtott teljesítménye több csapat figyelmét is felkeltette. Korábban hallani lehetett a Borussia Dortmund, Lazio, West Ham United érdeklődéséről is, most pedig a VfB Stuttgartnál dobták be a nevét.
Honfitársunk 29 német bajnokin 13 gólt ért el, aminek köszönhetően a következő szezontól könnyen más csapatban találhatja magát. Jelenlegi klubjánál hallani sem akarnak távozásáról, hiszen köré építenék a következő szezon csapatát. Ám van az a pénz, amire nyilván a Mainz vezetése nem tud nemet mondani.
Stuttgartban nagy szükség lenne egy csatárra, hiszen a svábok idén csupán 37 gólt szereztek, ebből Ibisevics egymaga 15-öt, mögötte pedig hatalmas az űr. Támadófronton sem áll túl jól a VfB, hiszen Cacau régóta sérült, valamint már 32 éves, Macheda kölcsönjátéka után visszatér Manchesterbe, a fiatal Tunay Torun is régóta sérültlistán van, így jelenleg a bosnyák mögött csak Harnik az, aki bevethető csatárként, ám ő is inkább támadó középpályás. A Stuttgartra idén még vár egy Német Kupa finálé, amelynek köszönhetően jövőre biztos Európa Liga résztvevő lesz a csapat, így nem sajnálnának akár 8 millió eurót sem Szalaiért. Hajnal Tamás mellett így könnyen két honfitársunkért is szoríthatunk a Mercedes-Benz Arénában a következő szezontól.
Móra Tamás
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…