Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvédte címét a Debrecen a Magyar Kupában

Nem sikerült a duplázás a Győrnek, hiszen a Magyar Kupa fináléjában alulmaradtak a Debrecennel szemben. Az első félidőben akár a kupa sorsát is eldönthette volna Pintér Attila együttese, a második félidőben azonban visszaesett a játékuk, a Loki pedig Coulibaly kiváló játékának köszönhetően megfordította a találkozót.

A Debrecen hatodszor, vagy a Győri ETO ötödször – ez volt a kérdés a mérkőzés előtt. A már bajnok győriek arra készültek, hogy a bajnoki cím mellé a Magyar Kupa serleget is kitehessék, míg a címvédő Loki számára kiváló alkalom kínálkozott, hogy az egyelőre csalódást keltő bajnoki szereplést feledtetvén kárpótolják az elmúlt években sikerekhez szokott szurkolóikat.

Az első helyzet a Loki előtt adódott, Czvitkovics révén már a második percben megszerezhették volna a vezetést, a középpályás azonban senkitől sem zavartatva a kapu fölé belsőzte a labdát. A Győr a tőle korábban jól megszokott játékot mutatta ezúttal is: biztos védekezésből kiindulva megpróbált gyors kontrákat vezetni, valamint a széleken operálva a védelem mögé kerülni. A vezető találat is ilyen szituáció végén született, amihez azonban kellett a hajdúságiak védelmi hibája is. Nemanja Andrics ugyanis még a saját térfelén kapta a labdát, a felező vonalnál kicselezte Bernáthot, majd zavartalanul bemasírozhatott a büntetőterületen belülre, ahol újabb cselt követően megszerezte a vezetést csapatának. Hiába játszott mezőnyfölényben a Loki, mégis az ETO előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, hiszen a lesre játszó védők között előbb Kink lőtt kapufát, majd az észt lapos lövésénél kellett nagyot nyújtózva mentenie Verpecznek. Az első félidőben többet volt a labda a Debrecennél, ahol Coulibaly kivételével nem nagyon akadt olyan játékos, aki különösebb veszélyt jelentett volna a győri védelemre, kicsit úgy tűnt, tőle várja a csodát mindenki. A vendégek szokásos játékukat játszva egy szép egyéni alakítás végén megszerezték a vezetést, előnyüket akár növelhették is volna, ám végül csak egy gólos győri vezetés mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején igyekezett a DVSC gyorsan egyenlíteni, amihez kellett az egyébként megbízható győri védelem, elsősorban Takács hibája is, aki előbb luftot fejelt, majd becsúszása nyomán az ő lábán pördült fel Coulibaly lövése és hullott át Molnár kapus feje fölött. Az egyenlítő találat érezhetően megfogta Pintér Attila csapatát, aki igyekezett is cserével belenyúlni a meccsbe, és pályára küldte Dudás Ádámot. A második játékrész közepe felé valamelyest alábbhagyott az addig jó színvonalú találkozó irama, ám továbbra is Kondás Elemér csapata volt a kezdeményezőbb, különösen Coulibaly bizonyult tarthatatlannak. Már talán mindenki a hosszabbításra készült, amikor az egész mérkőzésen nagy kedvvel játszó Coulibaly villant, és Djordjevics mellett az ötös sarkától jobbal szépen tekert a hosszú alsóba. Két percre rá Pátkai révén egyenlíthetett volna a Győr, fejese nyomán a labda azonban milliméterekkel ugyan, de a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát. Második félidei jó játékának köszönhetően tehát megvédte címét a Debrecen, amely csapat nagyon sokat köszönhet Adamo Coulibaly-nak, hiszen a gólkirályi címre is esélyes csatáruk szinte egymaga döntötte el a kupa sorsát. A győriek az első félidőben nyújtott teljesítményüket nem tudták átmenteni a második 45 percre, így végül a Hajdúságba került a 71. Magyar Kupa.

DEBRECENI VSC-TEVA–GYŐRI ETO FC 2:1 (0:1)
Budapest, Bozsik Stadion, 4500 néző Vezette: Kassai (Erős G., Albert I.)

DVSC-TEVA: Verpecz – Bernáth, Máté P., Mészáros N., Korhut – Bódi, Ramos, Czvitkovics (Bouadla, 81.), Ferenczi J. Szécsi, 68.) – Kulcsár T.(Sidibe, 40.), Coulibaly

GYŐRI ETO: Molnár P. – Svec, Lipták (Djordjevics, 80.), Takács Á., Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovics (Dudás, 62.) – Varga R.(Kronaveter, 32.), Kink, Andrics

Gólszerző:  Coulibaly (51., 86.) illetve Andrics (18.)
Sárga lap: Ramos (19.) illetve Trajkovics (45.), Takács (93.)

Kondás Elemér: „Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, a második félidőre sokkal bátrabb játékot kértem a fiúktól, amit végre is hajtottak. Sikerült hatodszor is megnyernünk a kupát, aminek nagyon örülök. Ez a kupagyőzelem gyógyír az egész éves teljesítményünkre.”

Pintér Attila: „Ilyen hibákat nem lehet csinálni, amiket a góloknál elkövettünk. Főleg nem egy döntőben, ahol egy meccs dönt. Gratulálok a Debrecennek, ma ennyi volt bennünk.”

Móra Tamás