Kaposvárról indult, volt utánpótlás válogatott és 27 esztendősen a kétszázadik NB I-es mérkőzésére készül az Újpest FC labdarúgója Balázs Benjámin, akivel felelevenítettünk pár emléket a múltból. Beszélgettünk a jelenről, pletykákról és klubváltásról, valamint a jövőbeli tervek is szóba kerültek. A Somogy Sportja anyagát szerkesztőnk készítette, most pedig másodkézből közöljük.
– Ha azt mondom, hogy Kaposvári Rákóczi FC, mi jut először az eszedbe?
– A Mézgában kezdtem focizni és egy gyerekkori álmom valósult meg akkor, amikor 14 évesen a Kaposvári Rákóczi FC-hez igazoltam. Édesapámmal, aki nagyon szerette volna, hogy profi labdarúgó legyen belőlem, mindig ott voltam a felnőtt csapat mérkőzésein, gyerekként a lelátóról szurkoltam. A klub megadta nekem a lehetőséget arra, hogy profivá váljak és támogattak. Debütálásom pillanatát az NB I-ben sosem felejtem el.
– Lassan tíz éve, hogy debütáltál az NB I-ben. Milyen emlékeket őrzöl ezzel kapcsolatban?
– Major Gábor, Horváth Miklós és az akkori vezetőedző Prukner László javaslatára 2009 januárjában öt labdarúgó is felkerült az utánpótlásból a felnőtt csapathoz. Ha jól emlékszem rajtam kívül Bőle Lukács, Kulcsár Kornél, Horváth Tamás és Major Ádám kapott még lehetőséget a bizonyításra. Nyolc hónapon keresztül az első csapattal edzettem, de az NB III-as második csapatban játszottam. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődtem, Zahorecz Krisztián volt az, aki a szárnyai alá vett. Ami a debütálást illeti, 2009. augusztus 2-án ott voltam az első csapat Szombathely ellen nevezett keretében, a padról figyeltem, ahogyan kifutott a csapat a pályára. A 33. percben Kovácsevics Róbert barátom megsérült, a mester Prukner László pedig engem szólított. A mérkőzést 3:0-ra megnyertük, örök emlék a számomra. Emlékszem, a szüleim sírtak, amikor pályára léptem, nagyon büszkék voltak rám. Utólag is köszönet illeti az akkori edzőimnek és a klubvezetésnek, hogy bíztak bennem.
– Van esetleg olyan döntés, vagy lehetőség a pályafutásodban, melyet utólag bánsz, és másként csinálnál?
– Az az igazság, hogy sokszor elhamarkodott döntést hoztam, rövid ismeretség után megbíztam a menedzsereimben, ami hiba volt. A tanulópénzt megfizettem, és sokat tanultam belőle. Ahol megfordultam, ott mindenhol jól éreztem magam, legyen itt szó a hazai, vagy a külföldi csapatokról, ahol voltam. Sokszor sajnos nem rajtam múlott, hogy maradok, vagy megyek.
– Ha meg kell nevezned egy momentumot, amely karriered legemlékezetesebb pontja, melyiket választod?
– Egy nagyon fontos idegenbeli győzelem Diósgyőrben. Egy gyönyörű gólpasszt adtam Horváth Tamásnak, akivel hatéves korom óta együtt fociztam. Az a gól azért jöhetett össze, mert tökéletesen ismertük egymást és hittünk a másikban. Ő hitt abban, hogy elérem a labdát, miközben a DVTK védői már letettek róla. Becsúszva mentettem, majd gólpasszt adtam. Ezzel nyertünk 1:0-ra, a hazaút pedig igen jó hangulatban telt.
– Pályafutásod során 199 alkalommal szerepeltél az NB I-ben, a következő lesz a kétszázadik fellépésed. Készülsz rá, megünnepled?
– Nagyon szeretném, ha édesapám élőben a helyszínen látná azt a meccset. Azt viszont egyelőre nem tudom megmondani, hogy pontosan melyik lesz az, ugyanis a futball kiszámíthatatlan. Mindig kicsi lépésekben gondolkodtam. Először legyen meg az első, aztán a tízedik, majd az ötvenedik és így tovább. Ha a saját korosztályomat nézem, az elsők között vagyok, akik elérhetik ezt a mérföldkövet, ráadásul úgy, hogy ha csak egy rövid idő erejéig is, de a légiós életbe is belekóstoltam. Az, hogy elértem idáig, nagyon sok mindennek köszönhető. Lekopogom, nem vagyok sérülékeny és az összes edzőm bízott bennem. Aki esetleg nem, az idővel az edzésmunkám alapján belátta, hogy érdemes bízni bennem. Csapatember vagyok és mindent megteszek a csapatért, a társaimért. Valamint szerencsésnek is mondhatom magam, hogy itt állok a kétszázadik NB I-es meccsem küszöbén.
– Egyes pletykák szerint tavasszal újra zöld-fehér mezt viselhetsz. Megkeresett téged, vagy a klubodat a Haladás?
– A menedzserem értesített, hogy több klub is érdeklődik irántam, de úgy gondolom, hogy ennek a nyáron lesz aktualitása és nem pedig most télen. A szezon végén lejár a szerződésem, ez viszont nem jelenti azt, hogy távozom, a hosszabbítás lehetőségétől sem zárkózom el. Örülök, hogy vannak érdeklődők, ez mindig jót tesz egy játékos önbizalmának. Hogy a klubomat megkereste-e valaki, azt nem tudom.
– A legjobb labdarúgókorban vagy 27 esztendősen. Mit szeretnél még elérni a karriered során?
– Ha a rövidtávú terveket nézzük, akkor egy sikeres tavaszra vágyom, sok játéklehetőséggel. Hogy mi rejlik a sikeresség alatt? Kupagyőzelem, vagy dobogós helyezés, a nemzetközi kupaindulás kiharcolása, mely új lehetőségeket nyithat a számomra. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy még jó lenne egy kétéves külföldi szerződés, de jelenleg jól érzem magam Újpesten és a feleségem is megszerette Budapestet. Ez egy olyan kérdés, amiben közösen döntünk. Ha hosszútávon gondolkozom, akkor azt mondom, hogy a 300 NB I-es meccset igazán nagy dolog lenne elérni. Amíg professzionális szinten űzöm a sportot, soha nem adom fel annak a gondolatát, hogy egyszer válogatott legyek. Jobboldali védőkén nagyobb esélyt látok arra, mint középpályásként, hogy egyszer esetleg bekerüljek, de úgy gondolom, hogy jelenleg ennek nincsen realistása.
– Messze van még, de gondolkoztál már azon, hogy mit fogsz csinálni a profi pályafutásod után?
– Szoktam rajta gondolkodni, de még nem tudom a választ. Ez minden profi sportoló életében egy nagy kihívás. Ha úgy adódik, szívesen beülök az iskolapadba tanulni. Sokszor gondolok az edzőségre, szívesen foglalkoznék gyerekekkel. Ami pedig önmagát a sportot illeti, az egészséges életmód érdekében soha nem fogom végleg elhagyni.
Szerző: Őszi Ádám
