Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSV védőjét összeboronálták a Dortmunddal

Közeleg a nyári átigazolási szezon, így nem meglepő, hogy napról napra jelennek meg a legkülönfélébb átigazolási pletykák. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az idei nyár slágercsapata a Borussia Dortmund, hiszen a kiváló szereplésüknek hála felkapottak lettek játékosaik, akik helyére ugyanakkor igazolni is kellene, ha nem szeretnék, hogy lényegesen meggyengüljön a csapat. Most a nemzetközi sajtó a holland PSV egyik játékosát adta el a Dortmundnak.

Erik Pieters az Utrecht gárdájától került még 2008 nyarán Eindhovenbe, ahol az elmúlt öt esztendőben 140 mérkőzésen viselhette a klub mezét. Az idei szezon nagy részében viszont sérülések hátráltatták, így csupán két alkalommal léphetett pályára. Ennek ellenére úgy hírlik, vinné a Dortmund, hiszen a Signal Iduna Parkban a védelem bal oldalán csupán egyetlen bevethető játékossal rendelkezik a Borussia. Marcel Schmelzer azonban az elmúlt három évben ritkán hiányzott, ám jobb félni, mint megijedni alapon nem árt, ha hoznak mögé egy ezen a poszton otthonosan mozgó játékost. A 24 esztendős hátvéd szerződése 2014-ig szól a PSV-nél, és az a hír járja, négy és fél millió euró körüli összegért meg is válnának tőle Dzsudzsák Balázs korábbi csapatánál.

A játékossal kapcsolatban történt egy érdekes eset is a szezonban: miután ugyanis visszatért hosszan tartó sérüléséből, a Zwolle elleni bajnoki 67. percében kiállították. Pieters erre annyira berágott, hogy lefelé jövet mérgében beleütött egyet öklével a játékoskijáró üvegfalába. Az ütéstől az üveg betört, a védő kezét össze kellett varrni, ami után újabb közel két hónapos kihagyás várt rá.

Móra Tamás