Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görög Kupa: Döntetlen a szuperrangadón

A Görög Kupa negyeddöntői között egy igazi klasszikust találhattak a futballbarátok. A sors az Olympiacost és az AEK Athént egymás útjába állította, hogy a két gigász közül eldőljön, kinek is van helye a legjobb négy között.

olymaek

A küzdelem dominált legfőképp az Olympiacos – AEK mérkőzésén.

A Balkáni-félsziget legdélebbi országában, Görögországban a mai napon két igazi hellén szupercsapat csapott össze. Az Olympiacos hazai pályán fogadta az AEK Athén együttesét a Görög Kupa legjobb nyolc csapata között. A találkozón a hazai csapat győzelmét várták többen leginkább, már csak  a bajnoki helyezésekből és a két keret közti különbségből kiindulva, azonban ezek a differenciák a pályán eltűntek…

Az egész mérkőzést talán egy szóval is össze lehetne foglalni: küzdelem. Az első játékrészben a helyzetek számát tekintve kisebb fölényben volt az Olympiacos, viszont a kaput nem igazán találták el. Ez leginkább a kiválóan megszervezett athéni védelemnek volt köszönhető, akik ezen a találkozón leginkább csak a saját kapujukat védték. Ugyanis a vendégek a félidőt tekintve nem igazán erőltették a támadást.

A szünet után továbbra is folytatódott a kemény harc a pályán. Ezt jól mutatják a szabadrúgások számai is. A hazaiak 29, míg a vendégek 17-et végezhettek el. Sajnos a helyzetek és pláne a gólok a második félidőt is nagy ívben kerülték. A változtatások egyik oldalról sem váltak be igazán, így a mérkőzés 0:0-ra végződött, melynek a fővárosiak örülhetnek igazán, hiszen két hét múlva hazai pályán harcolhatják ki a továbbjutást.

Olympiacos – AEK Athen 0-0 (0-0)
Helyszín: Georgios Karaiskakis Stadion 
Gólszerzők: – ill. –
Sárga: Romao (33.), Seba (53.), Mirallas (60.), Cisse (88.)  ill. Kone (31.), Simoes (55.), Araujo (60.), Livaja (67.)
Kiállítás: – ill. –

Olympiacos: Proto – Figueiras, Botia, Cisse, Koutris (Nikolaou 85.) – Romao, Gillet – Marin (Androutsos 76.), Fortounis, Seba (Mirallas 56.) – Djurdjevic Vezetőedző: O. Garcia

AEK Athen: Barkas – Lambropoulos, Chygrynskiy, Bakakis – Galo, Galanopoulos (Simoes 90.), Kone, Lopes – Livaja (Bakasetas 77.) – Christodoulopoulos (Shojaei 83.), Araujo Vezetőedző: M. Jimenez

Szerző: Báló Bence