A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Persze ezt így nem mondta ki, de a holland középcsatár erősen hisz a bajorok sikerében, illetve véleménye szerint Heynkes fiai képesek lesznek megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással.
Az utóbbi napokban még a csapból is az idei BL döntő győztesének a latolgatása folyik. Nem egy és nem kettő futball egyéniség szólalt már meg ez ügyben. Most a régebben visszavonult holland csatár fejti ki véleményét a holnapi fináléval kapcsolatosan.
A 38 éves Roy Makaay biztosra veszi a bajor sikert a 2013-as Bajnokok Ligája döntőjében. Véleménye szerint a Heynkes által vezényelt csapatot még a tavalyi BL kudarc sem tántoríthatja el a győzelemtől és úgy véli, hogy idén a Bayern viszi haza a kupát.
,,Azt hiszem, hogy nagyon nagy esélye van a Bayern-nek a győzelemre. Persze amennyiben kellőképpen össze tudnak játszani és hasonló produkciót nyújtanak majd, mint az elődöntőben.”– Mondta Makaay a Bayern München hivatalos honlapjának.
,,Egy meccses menet lesz, ahol sosem lehet tudni, hogy mi lesz vége, de biztos vagyok benne, hogy oda teszik magukat a Bayern játékosai. A Dortmund-nak nincsen veszítenivalója. Négy év leforgása alatt harmadjára jutott el idáig a Bayern, és az utóbbi két alkalommal mindig ők maradtak alul. Nagy nyomás nehezedik rájuk, de a Bayern München nagy klub, orvosolni tudják a nyomással járó nehézségeket”– Zárta mondandóját az egykori „bőrgatyás” aki 2003 és 2007 között szolgálta a müncheni egyesületet.
Lakatos Miklós
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
Messi duplázott a Columbus Crew otthonában…
A csapat edzője adott tájékoztatást…