Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A leégés után: Zidane nem bánta meg Ronaldoék kihagyását

Természetesen letörten és keserűen nyilatkozott a Real Madrid tegnap esti szégyenteljes veresége és kupabeli kiesése után a gárda vezetőedzője, Zinedine Zidane.

zidaneVSleganes001

A múltkori idegenbeli siker után a hazai visszavágó már csak formalitásnak tűnhetett a Real Madrid szempontjából. Ám ahogy már a fociclub.hu is megírta, a Leganés hatalmas meglepetést okozva kiejtette a sztárcsapatot a Király Kupából.

Ugyan a Real Madrid idén nem úgy tűnt, hogy komolytalanul veszi a Copa del Reyt, de Zidane mester szerette volna pihentetni két legnagyobb sztárját (is), így Cristiano Ronaldo és Gareth Bale csak a lelátóról követte a mérkőzést. A végül bekövetkező kiesést követően természetesen kíváncsiak voltak az újságírók, hogy a francia edző mennyire látja magában a betli okát, és hogy megbánta-e frontemberei pihentetését:

„Nagyon egyszerű az egész, hiszen mindenért én vagyok a felelős. Én vagyok az, akinek megoldást kell találnia arra, hogy hatékonyabbá tegyük a csapatot. Nem produkálhatunk olyan első félidőt, mint ma. Nem szabad. Ez egy logikus végeredmény, tekintve, hogy nem azt csináltuk a pályán, mint amit kellett volna. Ez egy kudarc, és úgy gondolom, hogy én vagyok a felelőse. Csalódott vagyok, ez nagy visszaesés. Nem sajnálom, hogy kihagytam Ronaldoékat. Papíron jobb csapat voltunk a Leganés-tól, de a pályán ez nem így volt. A legnagyobb hiba az volt, hogy vesztettünk hazai pályán.”

– füstölgött Zidane a történelmi vereség után.

Jelen állás szerint már csak a Bajnokok Ligájában van reális esélye a Realnak győzedelmeskedni, ám látva mostani hullámzó formájukat (hétvégén egy hetes a Depornak, most meg ez…) nem feltétlenül ők a sorozat főfavoritjai.

Balogh József