Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légiósfigyelő: Kovács győztes gólja Norvégiában

A Norvégiában igazi sztárnak számító Kovács Péter győztes gólt szerzett a Strömsgodset színeiben. A listavezető drammeni együttes a harmadik helyen álló Aalesundot fogadta hazai pályán.

A mérkőzés végeredménye már az első félidőben kialakult, bár a hazaiak számára rémisztően kezdődött. Történt ugyanis, hogy a vendégek szerezték meg először a vezetést, a costa ricai válogatott Michael Barrantes révén, a 13. percben. Ám alig öt percig tartott a csoda, és egalizált a vendéglátó Diomande góljával. A három pont megszerzését jelentő találat pedig a veterán, már 35 esztendős Kovács Péter nevéhez fűződik. Kovács, aki sajnos pályafutása végéhez közeledik, tudásával még mindig kiemelkedik ebből a csapatból, és idénybeli harmadik találatával már nyolcpontosra nőtt a Strömsgodset előnye, a Rosenborg előtt a táblázaton.

Strömsgodset – Aalesund 2-1
Gólszerzők: Diomande (19. perc), Kovács (43.), illetve Barrantes (13.)

A norvég bajnokság élmezőnye 12. forduló kezdetén:
1. Strömsgodset 29 pont, 2. Rosenborg 21 pont, 3. Aalesund 20 pont,… 16. Molde 7 pont.

A Moldet azért emeltük ki, mint utolsó helyezett, hiszen továbbra is meglepő módon, az utolsó helyen szerénykedik, az Ole Gunnar Solskjaer irányította kétszeres címvédő.

Balogh József