A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Werder Bremen csapatának egyik legjobbja, Sokratis Papastatopulos könnyen Dortmundban találhatja magát az idei átigazolási szezonban. A nagy nyári átalakításra készülő Brémánál nem is zárkóztak el a transzfer elől, ami német lapértesülések szerint már létre is jött.
A játékos ügynöke, Kostas Farras az egyik német újságnak nyilatkozva elismerte, hogy létrejött a megállapodás ügyfele és a Borussia között.
Ennek értelmében a 24 esztendős középhátvéd, aki a Kicker osztályzatai alapján a Bremen védelmének legjobban teljesítő játékosa volt a mögöttünk hagyott szezonban, öt évre szóló szerződést írt alá, az átigazolási díj pedig nagyjából kilenc és fél millió euró.
“Eldőlt” – nyilatkozta a menedzser. “Ügyfelem aláírt mindent, így a Dortmund játékosa. Izgatottan várja már a közös munkát Jürgen Kloppal, várja már, hogy pályára léphessen sárga-fekete mezben a Signal IDuna Parkban, valamint a szurkolókkal való találkozást is.”
A Borussia ma este lép pályára a Bajnokok Ligája londoni fináléjában, ahol ellenfele a Bayern München lesz.
Móra Tamás
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…