Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozóban a Villa gólzsákja?

Az Aston Villa csatára, Christian Benteke a távozásán gondolkodik, miután egy csütörtöki interjúban kijelentette, hogy korántsem biztos a maradása Birminghamben.

Az Aston Villa érthető módon foggal-körömmel ragaszkodna a 12-szeres belga válogatott támadóhoz, hiszen Benteke góljai tartották bent a csapatot a Premier League-ben. Benteke első PL-szezonja nagyszerűen sikerült, 19 góljával a Villa legeredményesebb játékosa volt a szezonban.

A belga támadó egy interjúban sokat sejtető utalást tett a jövőjével kapcsolatban: „Ha az Aston Villa azt mondja, maradnom kell, ezzel nem fogok feltétlenül egyetérteni. Nem akarom azt érezni, hogy közel nem hoztam ki a legtöbbet a karrieremből. A családommal közösen fogok arról dönteni, mi lehet a legjobb számomra.” -nyilatkozta a belga Nieuwsblad című lapnak.

A játékos ügynöke Erik Kismet megerősítette, szerint már tárgyaltak az Aston Villával, ám nem tudott beszámolni komoly fejleményről: „Voltak tárgyalásaink az Aston Villával, de jelenleg még semmi konkrétumról nem egyeztettünk” – mondta a játékos képviselője.

Benteke jelenleg a Villa tengerentúli edzőtáborában készül a következő szezonra, ám könnyen lehet, hogy jövőre már a Tottenham vagy a Dortmund színeiben riogatja a védőket. A támadó árát  a transfermarkt.de 12 millió fontra becsüli, ám ennyiért aligha engednék el őt a Villa, mivel a szerződése 2016 nyaráig érvényes.

Veres Péter