Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A sereghajtó otthonában botlott az Inter! – videóval

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulója ma kora délután folytatódott. Az Inter idegenben lépett pályára, ám a Spal megizzaszzotta a milánóiakat, végül pedig pontosztozkodás született, holott a hazaiak számára kijárt volna mutstott játék alapján a siker.

IMG_20180128_140719Jól nyomta el az Intert a Spal, a milánóiak fölé nőtt játékban Ferrara városának klubja, ám az eredmény döntetlen lett (forrás: twitter.com/Inter_en)

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, azaz a Serie A 22. fordulójának küzdelmei ma kora délután folytatódtak. Elsőként a mai nap folyamán az Inter lépett pályára, és a Spal, utóbbi volt a bajnoki házigazdája. A találkozó esélyese a vendég milánói gárda volt, amely nagyon jól kezdte a szezont, és továbbra is ott van az élmezőnyben.

A várakozásnak megfelelően már az elején az Inter próbálta érvényre juttatni az akaratát, az első komolyabb lehetőségre pedig a 14. percig kellett várni. Ekkor Candreva lökete suhant a bal alsó sarok felé, ám a hazaiak kapusa, Meret nagyot mentett, majd a visszaívelt labdát követően újból a kapusnál kötött ki a játékszer, ezzel elhárult a veszély. A 20. percben a túloldalon Antenucci jó beívelésére robbant be a tizenegyesponton Grassi, aki zavartalanul fejelhetett, de próbálkozása fölé ment. Szép támadójátékkal rukkolt elő ezután a Spal, amely igyekezett zavart kelteni az Inter kapuja előtt az első félidő feléhez érve. A 38. percben ismét villant a hazai csapat, ekkor Antenucci lövését fogta Handanovic. A szünet előtt kevéssel, a kétperces hosszabbítás első minutumában Icardi kapott jó beadást, majd kapáslövéssel próbálkozott, de a labda fölé szállt. Jó kis első játékrészt láthatott a publikum, gólt azonban nem, de élvezetes volt a találkozó, amely nem volt helyzetek híján, így lehetett reménykedni a folytatást illetően abban, hogy születnek találatok.

Nem is kellett sokat várni a térfélcserét követően az első gólra! A 48. percben az Inter részéről érkező beadást zavartalanul lőtte saját kapujába Vicari, holott nem volt olyan nagy a veszély, hogy ilyen módon bele kelljen piszkálnia a labdába. Ha pedig mégis egy vendégjátékoshoz került volna a labda, még lehet úgyis jobban járt volna a Spal, de ez a lényegen már nem változtatott (0-1). Az 59. minutumban már növelhette is volna előnyét a vendég gárda, amikor a szenzációsan visszatett labdát a tizenhatoson belülről a léc alá tűzte Vecino, ám óriásit védett a Spal kapusa, így maradt a 0-1-es állás. Nem sokkal ezután, a 61. percben is nagy lehetőség adódott a vendégek előtt. Ekkor egy könnyelműen, a Spal által a hazaiak saját térfelén eladott labdájával iramodott meg Cancelo, aki a tizenhatoshoz érve tüzelt, de lökete után kevéssel a bal kapufa mellett kötött ki a labda. A Spal azért nem adta fel, igyekezett az egyenlítés reményében előre menni Ferrara városának csapata. A 70. percben a hazaiak előtt alakult ki helyzet, ám Kurtic fejesénél mentett egy védő. Ezután két perccel is Kurtic villant, csak ezúttal már Handanovic védésere is szükség volt. A 73. minutumban már a túloldalon alakult ki lehetőség, azonban Brozovic tizenhatosról leadott lövését védte Meret kapus. Abszolút nem adta fel a pontszerzés lehetőséget a Spal, a 77. percben pedig ismét Kurtic lőhetett volna gólt, azonban lövése jócskán célt tévesztett. Kurtic nagy formában játszott, ugyanis egy perccel előző helyzete után újból betalálhatott volna, ám az Antenucci által beívelt labdát fölé fejelte. A hajrához közeledve is pörgött a meccs, sőt, ekkor még inkább! Egyáltalán nem adta fel az egyenlítésre való törekvéseit a Spal, amely lényegében az utolsó percekben beszorította az Intert! Ennek eredményeként a 90. percben egalizált a hazai csapat! A rendes játékidő utolsó minutumában Antenucci tizenhatoson belülről kapura tekert labdájába útközben fejelt bele Paloschi, és milyen jól tette, a játékszer az Inter kapujában landolt, megérdemelten egyenlített a játékban már a milánóiak fölé nőtt Spal (1-1)! Négyperces ráadás következett, az egyenlítést követően pedig vérszemet kapott a Spal, amely érhető módon nagyon nyerni akart a már akkorra igencsak enervált Inter ellen. Ez azonban végül nem sikerült, az egy pontot viszont abszolút megérdemelten tartotta otthon a Spal, amely lényegében jobban is játszott, mint az Inter.

Serie A, 22. forduló
Spal – Inter • 1-1 (0-0)
Helyszín: Stadio Paolo Mazza, Ferrara. Vezette: Piero Giacomelli
Gólszerzők: Paloschi (90.), ill. Vicari (48. – öngól)
Sárga lapok: Paloschi (90+1.), ill.
Kiállítás:

Spal: Meret – Cionek, Vicari (Bonazzoli, 86.), Felipe – Lazzari, Schiattarella (Paloschi, 75.), Viviani, Grassi, Mattiello (Costa, 83.) – Kurtic, Antenucci. Vezetőedző: Leonardo Semplici

Inter: Handanovic – Cancelo, Skriniar, Miranda, D’Ambrosio – Vecino, Borja Valero (Rafinha, 90+1.) – Candreva (Eder, 46.), Brozovic (Gagliardini, 87.), Perisic – Icardi. Vezetőedző: Luciano Spaletti

Nagy Dávid