Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A másik Boateng is Milánóba költözhet

Kevin – Prince Boateng után testvére, Jerome is piros-fekete mezt viselhet a következő szezonban, Guardiola érkezésével ugyanis senkinek sem biztos a helye Münchenben. Így a félig német, félig ghánai játékos nem utasította el annak a lehetőségét, hogy egyszer ismét egy csapatban szerepeljen bátyjával.

A spanyol tréner érkezésével senkinek sincs biztos helye az Allianz Arénában, a védő ugyanakkor kész felvenni a harcot bárkivel. Arra a kérdésre, hogy ha mégsem számol majd vele Pep, akkor követné – e bátyját a Milanhoz, a következőt felelte. “Ez egy érdekes felvetés, hiszen jól érzem magam Münchenben. De ki tudja, mit tartogat a jövő.”

A két Boateng fivér utánpótlás szinten a Hertha színeiben szerepelt utoljára egy csapatban, valamint a Manchester City csapatánál Mario Balotelli is csapattársa volt, így lennének ismerősei az olasz városban.

Móra Tamás