Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy izgalmak után a leverkuseni támadó lett a gólkirály!

A Bundesliga idei szezonjának egyik nagy kérdése volt, ki lesz az utolsó fordulót követően a góllövő lista élén. Mint végül kiderült, idén Stefan Kießling volt a legeredményesebb játékos a német élvonalban!

A korábbi hatszoros német válogatott, 29 éves középcsatár majdnem hét esztendeje szolgálja a kikötővárosiakat, ám ez az idény különösen jól alakult a számára: minden egyes bajnoki mérkőzésen szóhoz jutott és huszonöt gól mellett tíz gólpasszt is kiosztott! Bár közel három éve, az Uruguay elleni vb-mérkőzés óta nem számítottak a Nationalelfnál a szolgálataira, talán ismét beférne a német válogatott szűk keretébe Kießling…

Bár egy góllal lemaradt német riválisától, mindenképpen dicséretet érdemel a Borussia Dortmund gólvágója, Robert Lewandowski is, aki a Bundesligában harmincegy meccsen huszonnégy gólig és hét gólpasszig jutott.

Ha azonban a teljes szezont vesszük figyelembe, hatékonyabbnak bizonyul az ötvenháromszoros lengyel válogatott, varsói születésű Lewandowski, hiszen további huszonhat tétmérkőzésen tizennégy gólig jutott – a Bajnokok Ligájában például tizenhárom meccsen tíz gólt szerzett, s a Real Madrid elleni elődöntőben négy gólig jutott! Vele szemben azonban Kießling a további kilenc meccsén két gólt szerzett.

Összességében elmondható, hogy mind Kießling, mind pedig Lewandowski teljesítménye egyértelműen megsüvegelendő, de a magyar szurkolók nagy része a góllövő listán nyolcadikként záró Szalai Ádám szereplésének örülhetett. A 25 éves, tizenhatszoros magyar válogatott csatár ugyanis tizenhárom góljával és három gólpasszával minden idők leggólerősebb magyar játékosává vált a Bundesligának, ami az egy bajnokságban nyújtott produkciót illeti.

Szerző: Budai Levente