Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea sztárja a Galatasarayba igazolhat!

A külső szemlélő számára teljesen méltatlannak tűnhet, hogy a francia Florent Malouda a szezonban egyetlen egy mérkőzésen sem lépett pályára, így szó szerint eltöltött úgy, egy egész szezont, hogy még csak a csere padra sem ülhetett le a londoniaknál.

A 32 esztendős francia szélső valószínűleg azzal húzta ki a gyufát a Kékeknél, hogy tavaly nyáron mindenképp távozni akart. Nos, idén ezzel nem lehet gondja, hiszen szerződése lejárt a Stamford Bridge-en, így csak rajta múlik, hogy hol is folytatja pályafutását.

A legújabb hírek szerint be is jelentkezett érte a török bajnok Galatasaray, amely a következő idényben még tovább szeretné magát verekedni a Bajnokok Ligájában. Ehhez pedig a Malouda lenne a legjobb választás, hiszen kizárt, hogy elfelejtett volna játszani, az egykori Lyon játékos. Sőt, leigazolásával, az isztambuli klub egy bónuszt is szerezne, hiszen a francia az egyik legjobb barátja, a már a Galatanál játszó Didier Drogbanak, aki így szintén még nagyobb támogatást élvezhet majd a középpályáról.

Balogh József