A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Szomorú napok elé néz a Benfica és szurkolói tábora, ugyanis minden lehetséges trófeát, amit megnyerhettek volna, elvesztettek. Ezúttal a Portugál Kupa döntőjében kellett volna bizonyítania a Jorge Jesus által vezényelt együttesnek, de alul maradtak a kis halakkal szemben.
Hihetetlen, mondhatják a lisszaboni egyesület drukkerei az idei kedvencük teljesítményükre, azonban ez a szín tiszta valóság. Nehéz helyzetbe került a Benfica, ugyanis négy kupát is nyerhettek volna, háromhoz közvetlen közel is voltak, de végül egyetlen egyet sem tudtak elhódítani. Még egy kis csapatnak mondott együttes ellen sem voltak képesek kiharcolni a trófeát. Bajban vannak, valljuk be, amiből csak akkor lábalhatnak ki, ha a nyáron erős változáson megy keresztül a klub. No de nézzük, hogy hogyan vesztették el a Portugál kupát is.
Jesus a Benfica jelenlegi trénere a lehető legerősebb kezdőcsapatot küldte fel a pályára, azonban még így sem jött össze a siker.
Az első félidőt a Guimaraes együttese indította el, akik a fehér- fekete szerelést öltötték magukra. Az összecsapás első fele igencsak lassan telt, a felek úgymond ismerkedéssel töltötték az időt. Azonban mégis azt mondhatjuk, hogy inkább a Benfica alakulata volt a dominánsabb fél. Néhol azonban fellángolt a Guimaraes és roppant veszélyes támadásokat indítottak, azonban a Benfica kapuját egészegyszerűen nem sikerült bevenniük.
A meccs első komolyabb helyzetéig 10 percet kellett várnunk. Ekkor ugyanis a Benfica jutott szöglethez, amiből igen csak forró helyzetet varázsoltak a piros mezesek, azonban gól nem született az akcióból. Az első 25 perc egyértelműen a Benfica csapatáé volt, folyamatosan nyomás alatt tartották ellenfelüket, a gól azonban még váratott magára. Ezzel szemben a Guimaares játékosai amolyan túl élősdit játszottak, próbáltak támadni, de az mindig füstbe ment a Benfica összeszedett védekezése miatt, így inkább a védekezésre koncentráltak.
A 29. minutumban azonban majdnem meglepetést okoztak Rui Vitória fiai, ugyanis hajszálakon múlott a vezető gól megszerzése. Történt ugyanis, hogy egy remek labdából a fekete- fehérek négy a kettő ellen támadtak a Benfica védelmére, emberfölényben voltak a kapu előtt, azonban Rooy úgy gondolta, hogy egyedül is megoldja a helyzetet és kapura lőtte. Viszont rosszul döntött, mert nem sikerült a hálóba juttatnia a játékszert, csak az oldalhálót zörgette meg a kísérlete. Egy perccel később viszont tényleg láthattunk gólt, méghozzá Guaita által, aki piszkosul kihasználta a Guimaraes védelme szerencsétlenségeit és a kapuba lőtte a lasztit ezzel megszerezve a vezetést. 1-0!
Innentől kezdve pedig semmi érdemleges esemény nem történt, a két sárga lap kiosztásán kívül, a sípmester hosszabbítás nélkül lefújta az első játékrészt.
A 15 perces szünet után következhetett a második 45 perc, ami kevésbé volt olyan izgalmas, mint az első félidő.
A második játékrész első nagy eseménye a 48. percben történt, amikor a Benfica jutott sarokrúgáshoz, amit nem tudtak gólra váltani Jesus fiai. Sokáig pattogott ide- oda a labda, mindkét klub próbált támadásokat indítani, de a veszélyes helyzetek minden alkalommal elmaradtak.
A Benfica próbálta megtartani az egy gólos vezetését, így egy picit visszavettek a tempóból, ami végül a vesztük lett.
Ugyanis a 79. minutumban annyira visszavettek a lendületükből a „sasok”, hogy a saját térfelükön passzolgatva, a labda hátra került a kapusukhoz, aki elvétette a passzot és oda rúgta az ellenfél játékosához, aki rögtön indította Soudanit, ki elhelyezte a labdát a jobb alsóban. 1-1!
Drámai fordulat ment végbe a mérkőzés végéhez közeledve, azonban ezt még jobban megtetőzte a két perccel későbbi fordítás. Ricardo Pereira addig –addig táncolt a labdával közeledve a kapuhoz, míg elérkezett a megfelelő pillanat, hogy ellője azt. Nem sokkal a tizenhatos külső részéről megsuhintotta labdát, ami újfent a jobb alsóban kötött ki, 1-2! Óriási ünneplés, tombolás tört ki a Guimaraes szurkolói között, ugyanakkor elképesztő fájdalmat éreztek a Benfica szurkolói.
Megdöbbent arcok, sírástól könnyes szemek voltak leginkább a lelátón a Benfica drukkerei közepette, érhetően nagyon kellett volna a kupa, de mégsem adatott meg.
A hármas sípszóig próbált felállni a Benfica, de nem sikerült, gyönyörűen kivégezte a Guimaraes Jesus csapatát.
És beteljesült az, amit az előzetesünkben írtunk: a papírforma nem biztosítja be a nagyobb csapat sikerét, bármikor előfordulhat, hogy a kiscsapat felülmúlja a nagyobbat. Most is ez történt, a kis hal megette a nagyot.
Így tehát kijelenthetjük ténylegesen is, hogy üres kézzel búcsúztatják a szezont a Benfica háza táján.
Benfica – Guimares 1-2
Gólszerzők: Gaitán (30’) ill. Soudani (80’), Pereira (82’).
Lakatos Miklós
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
Messi duplázott a Columbus Crew otthonában…
A csapat edzője adott tájékoztatást…