Elhunyt Palotai Károly
Hosszan tartó betegség után szombat délután 82 évesen elhunyt a korábbi olimpiai bajnok futballista, illetve kiváló játékvezető, Palotai Károly.
(Fotó: mlsz.hu)
A békéscsabai születésű Palotai az Előrében kezdett el futballozni, majd a Győri Vasas ETO-val ért el sikereket – 1965-ben az elődöntőig jutottak a BEK-ben -, illetve légióskodott is két évig a Freiburger SC-ben. Játékospályafutása legnagyobb sikere alighanem a magyar válogatott 1964-es olimpiai győzelme volt, de egyszeres magyar bajnoknak és háromszoros kupagyőztesnek is vallhatta magát.
A játékvezetői tanfolyamot már játékosként elvégezte, 1970-től vezetett mérkőzéseket. Három világbajnokságon vetették be és két BEK-döntőn is dirigált. 1985 és 2005 között a FIFA, az UEFA és az MLSZ játékvezetői-ellenőreként tevékenykedett.