Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
A valamelyest átalakulni látszó Manchester United, az új edző, David Moyes hamarosan sorra kerülő színrelépésével, valószínűleg frissített kerettel fog neki vágni az új idénynek. Ennek megfelelően máris kinézték maguknak, a PSV Eindhoven válogatott játékosát, Kevin Strootmant.
A brit média szerint a 23 esztendős Strootman szerződtetése konkrétan Moyes kívánsága volt, a korosodó középpályás sor feljavítására. A holland labdarúgó piaci értéke nagyjéból 12-13 millió euró körül mozog, de a hírek szerint a „Vörös Ördögök” 20 milliót sem sajnálnának érte.
Állítólag Moyes különösen attól van elragadtatva, hogy Strootman valóban képes a saját tizenhatostól a másik tizenhatosig történő játékmozgatásra, azaz egy Xavihoz hasonló csapatmotorként kell az ő jelentőségét felfogni.
A 23 éves középpályás 2011-ben igazolt jelenlegi klubjához, az Utrechttől, 4,5 millió euróért, így most bőven kasszírozhatna rajta a Philips-gyári alakulat.
Strootman egyébként már 16-szor szerepelt az Oranje nagycsapatában, ám mivel még éppen megfelel a kora, ott lesz a holland együttesben, az U21-es EB-n, ráadásul csapatkapitányként.
Balogh József
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…