Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Manchesterben David Moyes kezébe került az irányítás a visszavonuló klublegenda, Sir Alex Ferguson távoztával. Az öreg skót tavaly a japán Kagawát csábította Angliába, most pedig honfitársa ismét Dortmundban szemezgetett a kínálatból.
Korábban Gündogan nevét lehetett hallani, mint első számú célpont. Manchesterben azonban most más felé irányult a figyelem, nevezetesen Moritz Leitner felé. Ráférne ugyanis a vérfrissítés a United középpályájára, hiszen Giggs sem lesz képes az idők végezetéig ilyen produkciót nyújtani, mint amit láthattunk tőle az idei szezonban, valamint Carrick is folyamatosan öregszik.
Több csapattal ellentétben viszont nem azt a taktikát kívánnák alkalmazni, hogy egy már befutott, jó nevű játékost igazolnak le drágán, hanem egy még pályafutása elején járó tehetséget édesgetnek a klubhoz. Így esett a választás Leitnerre, aki mindössze 20 esztendős, ám így is 42 német első osztályú bajnoki van a háta mögött (igaz, ezeken összesen 1460 percet töltött pályán).
Dortmundban egyenesen Götze utódjának kiáltották ki a fiatal játékost, ám ahhoz, hogy elérje azt a szintet, mint a Bayernbe távozó irányító, még fejlődnie kell. Elsősorban ára lehet tehetségén kívül csábító a vörös ördögök számára, hiszen értékét 5 millió euróra becsüli a transfermarkt.de, szerződése 2015-ben jár le.
Móra Tamás
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…